Sokat vajúdtunk, hogy tudnánk kicsit a felnőttekhez is szólni ebben a bezárt időszakban, gyerekeknek mesélgetünk online, de mégis hiányoznak a felnőtt találkozások is. Elhatároztuk hát, hogy megpróbálkozunk egy online mesekocsmával.
Tódor Kati tekergőnk eképpen élte meg ezt a találkozást, szeretettel ajánljuk írását:
” Hol volt, hol nem, itthon is, meg otthon is, Erdélyben és Magyarországon is, a kéthúszas esztendő májusának varázslatos 7. napján történt valami olyan, de olyan, ami még soha: első alkalommal jött össze egy virtuális mesekocsmában a Tekergő mesemondók csapata! Együtt lenni távolról sem nehéz manapság ebben az internetes világban. De nem is olyan könnyű! Ám az együttlét mit sem érne az egymásra hangolódás szándéka nélkül. Itt viszont mindenki egy célt igyekezett támogatni, mégpedig, hogy zárt ajtók mögül, de mégis együtt indítsuk el Élő Meseszót vándorútjára a Nagy Világháló Birodalmába… Mi tagadás, a technika ördöge többünk türelmét próbára tette, ám a Zozó- Zoom végül csak működött, sajnos azonban pár mesélő és dal kiesett néhányunknak, mert hosszú percekbe telt míg többszöri kilépés és visszalépés után újraéledt a megszakadt kapcsolat. Az viszont, amennyit hallottam, újra meghozta mesélőkedvemet, rájöttem ismét, hogy milyen nagy lelki szükséglet – hiszem, hogy sokunknak- a mese, hogy micsoda energiát, löketet adhat a közös ügy szolgálata, a közös nyelv éltetése. Ádámok, Évák, Jánosok jöttek elé ismét, akiket hol a Jóisten, hol az ördögök reguláztak, vagy épp fordítva, az ördögöt űzték hithű barátok s a nekik segítkező, ügybuzgó leányok. Persze közben a “jobbik fajta” kocsmahangulatot biztosítandó koccintgatás sem maradhatott el, különösképpen, hogy szülinapos is volt köztünk. Isten éltessen, Zozó!
Néha “süket” voltam, néha bosszús, többnyire azonban hangosan nevettem, s daloltam az ismert nótákat, külön élvezkedve azon, hogy a székely menyecskékről, meg a székely furfangról hol magyarországi, hol erdélyi tájszólásban kapcsolódtak egymásba a mesék. Köszönöm, hogy részese lehettem, hálás vagyok, amiért, bár nekünk két országunk is van, mégis egy nyelvet beszélünk( átvitt értelemben is)… méghozzá a legszebbet.
… De leginkább mégiscsak magamnak vagyok hálás, amiért elhatároztam, hogy csak azért se tol ki velem a technika, csak azért se adom meg magam, hisz jelszavam: Ki ne hagyni semmi jót! S megérte! Mert ez nagyon jó volt, gyerekek, megtiszteltetés volt hallgatni Titeket! Az apróbb hibákból pedig mindig tanulhatunk, azok visznek előre. Itt a vége. Egészségünkre!”

Pin It on Pinterest

Share This