Tóth-Fábián Tamás (15 éves): Utolsó kapu a Mikuláshoz

Ébren vagyok, mindent hallok.
Varázslatok, nem találtok!
Szabadság, én arra vágyom!
Valóságból átutazom.

Mikor ellep sötét festék
Szemeimre nehezedjék,
A kiskapu megjelenjék
Azon én is átsétálnék.

Utazásra kerül sor!
Zúg a szél és száll a Hold.
Megérkeztem fehér térre,
Északi vidék közepére.

Látok egy jól ismert arcot,
Arcon fehér hótakarót.
A Mikulás felém tartott!
Gondtalanul rám mosolygott.

Mosolyát már jól ismerem,
Ő róla szól minden telem.
A gyárát most felfedezem,
E tudás nem érdektelen.

Üzeme nagy és tekergő,
Benne minden meglelhető.
Valami mégsem volt rendben,
Odabenn mindenki kedvtelen.

A kis manók robotolnak,
A mesékben boldogabbak.
Felkelt bennem egy indulat
S ekkor minden elporladt.

Merre a sok mosolygó arc?
Elűzte az emberi dac
Sokat kér a karácsonytól,
a szeretet ünnepétől.

Ellepte a fény a reggelt,
Álmaiból megint felkelt,
Miért keserű a reggeli?
Mikulás biztos létezik?

This entry was posted in Álomország Mikulása meseíró pályázat, meseíró pályázatok. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.