Lassan itt van a karácsony estéje. Már mindegyik ház színes ruhát öltött egy gyönyörű karácsonyfával az élén.
Eszter is feldíszítette a kis szobáját. Aztán leült az ágyára, hogy megcsodálhassa munkáját.– Nem is lett olyan rossz! – mondta Eszter cicájának, Borisznak.
– Eszti! Ideje lenne már lefeküdni! A Mikulás ma este jön, és nem hoz ajándékot a nem alvó gyerekeknek! – mondta Eszter anyukája egy szennyeskupaccal a kezében.
Eszti gyorsan felvette az alvóruháját, betakarta magát, s elaludt. Vagyis csak elaludt volna, ha meglátogatta volna az álom.
Egyszer csak csilingelést hallott. Lábujjhegyen felállt és az ajtóhoz lopakodott. Résnyire kinyitotta az ajtót épp, hogy a karácsonyfa látszódjon. Semmi. Se hang, se ajándék, egyszerűen semmi. A szülei is már rég aludtak.
Kerek tíz perc múlva egy halk dúdolgatásra lett figyelmes. Jobban kidugta a fejét Eszter és akkor látta, hogy a konyha asztalnál ül egy zöld ruhájú, hosszú szakállú apó.
A szakálla világosszürke volt, a ruhája meg sötétes zöld. És éppen az üres adventi kalendáriumot leste. Egyszer csak hátra fordult és észrevette Esztert. Eszter gyorsan a falhoz lapult és aggódóan nézett előre. A zöldruhás apó a szobája elé jött és benyitott.
– Mi a baj, kislány? – kérdezte a Mikulás.
– Semmi, csak nem jön álom a szememre. Csilingelést hallottam és azt hittem, hogy a Mikulás jön.
– De hát én vagyok a Mikulás! – s hangosan felnevetett.
– De… ön zöld ruhába van öltözve és a szakálla is szürkésebb.
– Oh igen… sokan pirosruhás fehérszakállú apónak hisznek, de nem úgy van. No, de felkérhetlek egy kalandra?
– Persze, csak előbb mesélj!
– Én amúgy a Déli-sarkon élek. A barátaimmal a hóemberekkel. Imádunk ajándékozni még akkor is ha nincs is karácsony. De reggelig szállítsuk el az ajándékokat! Jaj, és ha nem felejteném el! Tessék!
– S Eszter kezébe nyomott egycsengőt. Színaranyból készült.
– Csengesd meg! – javasolta a Mikulás.
Eszter megcsengette és nagyon hangosan szólt. Erre csilingelés hallatszódott. Egy szán állt az ablakban. Különféle állatok húzták. Róka, macska, kutya, farkas, ló és egy medve. Egy fehér galamb mutatta az utat az állatoknak. A Mikulás felültette Esztert a szánra aztán ő is felült. Együtt repültek a szánon, míg egy falu felett nem repültek. Az volt a Mikulásfalva. De a Mikulás nem itt, hanem egy hegy tetején élt.
Eszti egész végig a falut nézte, míg le nem szálltak a hegy tetején. Ott már nem látszódott olyan jól falu.
– Lenne egy fontos megbízásom! – szólalt meg egyszer csak a Mikulás.
– Igen, mi lenne az?
– Vigyél el három ajándékot három kisgyereknek. Itt egy kisszán! Tessék!
– Eszter felült a kisszánra amit egy róka húzott. A róka azon nyomban elindult, az utat egy galamb mutatta.
– Amerikába repültek először. Egy árvaházba. Ott szomorkodott egy kisfiú, akit Eszter nagyon sajnált. Csendesen letette az ajándékot, s ment is tovább.
A második ajándék Németországban kereste gazdáját. Egy kislánynak kellett elvinni. Az a kislány imádta a piros színt. A szobájában szinte minden piros volt. Eszter letette az ajándékot és megnézte az utolsót.
– Címzett… Eszter. Én? Ez, hogy?
Eszter visszament Romániába, letette az ajándékot a fa alá és ment aludni. Reggel már szaladt az ajándékokért. Kinyitotta az egyetlen neki szóló ajándékot. Egy levélke fogadta:
Kedves Eszter!
Ügyesen kivitted mind a három ajándékot. Büszke vagyok rád! De a csengőt, amit adtam azt a szánomban felejtetted. Így hát visszaadom neked!
Szeretettel, a Mikulás!
UI: SOK BOLDOG KARÁCSONYT!
Eszter megcsengette a csengőt, Borisz pedig ijedtében kissé megkarmolta…