December 5-e este volt. Anya finom süteményeket készített, melyek nagyját mi ettük meg, de a többit, egy pohár tejjel együtt, kitettük az asztalra, majd bementünk a nappaliba társasozni. Nagyon gyorsan telt az idő, ezért észre sem vettük, hogy lefekvés ideje van. Amikor anya elküldött minket aludni, még gyorsan kiszaladtunk a konyhába megnézni hogy megérkezett-e a Mikulás. A pohárban még mindig ott volt a tej, a sütikből pedig egy sem hiányzott. Ekkor tudatosult bennem és a testvéreimben, hogy a Mikulás nem fog eljönni hozzánk, ez pedig szomorúsággal töltött el. A szüleink azzal próbáltak vigasztalni minket, hogy másnap reggelig biztos felbukkan, de én nem igazán hittem ebben.
Már az ágyban voltam, lehunytam a szemem néhany másodpercre, amikor éreztem, hogy szomjas vagyok, így hát kimentem a konyhába egy pohár vízért. Kitöltöttem a vizet és épp a szobám felé tartottam, amikor egy óriási puffanást hallottam a kandalló felől. Ijedtségemben csak lassan mertem megfordulni, mikor egy alak rajzolódott ki a füstfelhőből. Hajszál híja volt, hogy el ne visítsam magam, de láthatólag a furcsa alak is megijedt tőlem, mert hátraugrott, ezzel pedig beleesett a már szerencsére nem tüzelő kandallóba … ismét. Azt hiszem, a kinézete volt a legijesztőbb, a lefurcsább, a legérdekesebb, de egyben a legcsodálatosabb, amit életem során láttam. A körvonalain kívül midene furcsa rajzszerűségű képekből állt, például a szemöldöke egy játékvonatot ábrázolt, a szája pedig egy hullámvasútat. A többit már nem volt időm megfigyelni, hisz rájöttem, hogy tennem kellene valamit, viszont csak annyit tudtam kinyögni, hogy:
– Hát te meg ki vagy?
– Hát te ki vagy? – válaszolt a fura alak kérdéssel a kérdésemre.
– Én kérdeztem hamarabb!
– Nos, én Álomország Mikulása vagyok. Nekem kihez van szerencsém?- azt hiszem tátott szájjal maradtam, mert ekkor jöttem rá, hogy mégis mik azok az ábrák, amik magát a Mikulást alkotják. Azok nem mások voltak, mint gyerekek álmai és vágyai. A szemöldöke valószínűleg azért ábrázol egy játékvonatot, mert egy gyermek arra vágyik, a hullámvasút pedig egy gyerek álma lehet, aki fel szeretne jutni egy vidámparkba. Mikor feleszméltem a sokkból, bemutatkoztam neki, ő pedig megkérdezte, hogy megtalálom-e a saját álmomat vagy vágyamat. A pillantásom egy olyan ábrázolásra esett, amelyen a Mikulás és segédei szerepeltek a Mikulásgyár előtt. Ez volt az álmom, hogy egyszer találkozhassak a Mikulással, a krampuszokkal, és eljuthassak a Mikulásgyárba.
– Mit gondolsz, megvalósulhat ez az álom?- kérdezte Álomország Mikulása, én pedig egy széles mosollyal az arcomon bólintottam.
– Akkor hát kalandra fel!
Mielőtt még kiléptünk a házunkból, a Mikulás elővett egy óriási krémszínű mackót, rózsaszín masnis hajráffal a fején, ebből rájöttem, hogy ez a kishúgomé lesz, illetve egy 30 kisautót tartalmazó készletet, ami az öcsémet illeti. Tudtam, hogy nagyon fognak örülni ezeknek az ajándékoknak, ezért elmondhatatlanul hálás voltam a Mikulásnak.
– Köszönöm!- fordultam felé.
– Nincs mit megköszönj! Minden gyermeknek egyaránt jár az öröm, a boldogság, nekem pedig az a fontos, hogy mindegyikőjük arcára mosolyt tudjak csalni.
S ezzel kimentünk a házból. A házunk előtt 4 rénszarvas és egy szán állt, hasonló ábrázolásokkal díszítve, mint Álomország Mikulása. Beültünk a szánba és a rénszarvasok elkezdtek egyre feljebb repülni, s már csak azon kaptam magam, hogy a levegőben vagyunk. Elmondhatatlanul jó érzés volt. A rénszarvasok kevés idő elteltével már el is kezdtek lefele haladni, majd nemsokára földet is értünk. Kiszálltunk a szánból, és mikor oldalra fordultam, egy hatalmas épület tárult elém. Ez nem más volt, mint a Mikulásgyár. Mikor beléptem az óriási kapun, nagy hangzavar töltötte be a belül még hatalmasabb helyiséget, de amikor a Mikulás megjelent a hátamnál, a nyüzsgés abbamaradt. Mindenki tisztelettel és szeretettel köszöntötte őt, viszont mikor rám esett a pillantásuk, meglepődést láttam rajtuk, amit nem is csodálok, mert hát mit kereshet egy gyerek a Mikulásgyárba? A Mikulás a rajta díszelgő egyik ábrára mutatott, ekkor láttam az arcukon, hogy megértették ottlétem okát.
– Ők itt Álomország álommanói, az én barátaim és segédeim.- mutatott körbe.
Hirtelen egy csattanás hallatszott. Az egyik álommanó gondolom elaludt, és a feje az asztalra esett, de nem ébredt fel, így a mellette lévő megrázogatta erősen, majd hirtelen kipattant az álommanó szeme, mintha semmi sem történt volna. Elkuncogtam magam, a Mikulás pedig odasúgta nekem, hogy ez minden 5 percben megtörténik. A továbbiakban láthattam, miként munkálkodnak, hogyan készítik az álommanók az ajándékokat, és ami ennél is jobb volt, hogy részt vehettem a különböző ajándékok elkészítésében és becsomagolásában. Egy idő után elfáradtam, és leültem a Mikulás mellé a kanapéra.
– Nagyon hálás vagyok neked mindenért: hogy találkozhattam veled, hogy a testvéreim arcán mosolyt fogok látni, megismerkedhettem a barátaiddal, és hogy elhoztál ide. Röviden szólva, köszönöm, hogy teljesítetted a legnagyobb álmom, egy fantasztikus élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni. A választ valahonnan nagyon messziről kaphattam, mert nem értettem semmit. Vissza akartam kérdezni, de …
Egyszer csak azt éreztem, hogy össze-vissza pattogok, már hirtelen azt hittem, labdává változtam, de kinyitottam a szemeim, és megpillantottam a két testvéremet, amint engem ugrálnak körbe az ágyamon. Először nem tudtam rájuk figyelni, mert azon járt az eszem, hogy vajon az egész csak álom volt? Csalódást éreztem, mert annyira valósághű volt, hogy nem gondoltam volna, hogy igazából nem történik meg. Mikor a testvéreimre pillantottam, megláttam a kezükben pontosan ugyanazokat az ajándékokat, amiket Álomország Mikulása hagyott nekik. Ekkor már kételkedni kezdtem abban, hogy a Mikulással való találkozás és az összes többi élmény nem volt igaz.
Végül, örömmel jutottam arra a döntésre, hogy nem szamít álom volt-e vagy sem, én soha nem fogom elfelejteni ezt az élményt. Ebben a pillanatban pedig a húgom macija rámkacsintott. Hogy ez megtörtént-e vagy sem, azt mindenki könyvelje el saját magának!
+36 70 9432105
mese@tekergomeseosveny.hu
