Bartan Stefánia Viktória (11 éves): Álomország Mikulása

December van, szép nagy pelyhekben hull a hó. Mindenki nagyon várja a Mikulást, én is. Vasárnap délután leültem az asztalhoz és rajzoltam. Rajzoltam egy Mikulást, de nem olyan volt, mint az igazi, mert neki nem piros, hanem szürke volt a ruhája. Egyszer csak kilépett a lapból. Meglepődtem, de nem féltem, sőt, nagyon örültem neki, de sajnos nem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Morcos, barátságtalan és mogorva volt. Nekem nem tetszett, így inkább kiradíroztam. Nagyon szerettem volna, hogy sikerüljön, és rajzoltam egy másik Mikulást. Neki rózsaszín ruhát rajzoltam. Sajnos ő sem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, mert inkább gyerekes és éretlen volt. Elszomorodtam, mert nem sikerült, de nem adtam fel. Rajzoltam egy utolsót. A kedvenc színem a kék, ezért kékre rajzoltam a ruháját. Képzeljétek el, sikerült! Ő volt az igazi, kedves, barátságos, nagylelkű Mikulás, akinek igazából Vikulás volt a neve. Azt mondta, hogy hallott már a Mikulásról, és nagyon tetszik neki az ötlet, hogy ajándékokat osztogat a gyerekeknek.
Mi lenne, ha én is megajándékoznám a gyerekeket? – kérdezte Vikulás.
Igen, ez egy nagyon jó ötlet! – gondoltam. Megbeszéltük, hogy neki is szüksége lesz egy nagy gyárra, ahol az ajándékok készülnek. A manók helyett a családom és a barátaim segítettek csomagolni és postázni a gyerekeknek szánt játekokat. Vikulás nyáron osztja az ajándékokat. Mikulás és Vikulás jóbarátok lettek. Vikulás télen besegített Mikulásnak, míg Mikulás nyáron Vikulásnak. Vikulás már sajnos nyugdíjba ment, de szerencsére itt van még Mikulás.