Gregus László
Miért is szeretek Tekergő lenni?
Nem csak azért, és ezt talán mondanom sem kell, mert nagyon szeretek mesét mondani! Fantasztikus érzés, amikor belekezdek a mesébe, az addig csivitelő gyerekek pedig elhallgatnak és csillogó szemekkel, tátott szájjal hallgatják. És nem csak a kicsik! Bizony a nagyobbak is, akiknek pedig már „ciki” mesét hallgatni – egy jó történettel őket is el lehet varázsolni. Bizony az is a Tekergők feladatához tartozik, hogymindenkinek a legmegfelelőbb mesét találjuk meg, ami ha kell, a szívhez, ha kell, az észhez szól, vagy ha arra van szükség, egyszerűen csak megkacagtat.
Ott vannak még maguk a Tekergők, a mesemondó- és zenésztársak is! A közös munka, az ötletelések, hogy is legyen egy-egy mesélés, melyik mese után melyik dal, melyik zene következzen. A mesében milyen játékokat játsszunk, ki ugorjon, hogy kendőt kössön az óvónéni fejére, vagy ki lesz az a bátor, aki kiválasztja a gyerekek közül a királykisasszonyt. A táborban mit is játsszunk, és persze hogyan álljon össze egy nap, ki altassa este az elaludni nem akaró gyerkőcöket, ki fusson uzsonnáért, ki gépeljen, ki keljen először reggel, hogy reggeli tornát tartson. Megbeszélések, ötletelések, amiből összeállnak a meseestek, a mese-játékok, a táborok, és mindezt együtt alkotjuk és alakítjuk – a közös munka öröme.
És persze itt voltak az idei év Tekergő élményei, amik még összébb kovácsolták a csapatot – a tavaszi turné, ahogy Csilla nevezte, és a nyári táborok, amik folyamatos, száz százalékos figyelmet követeltek tőlünk. Időnként kétségbe estünk, máskor hajnali kettőkor még a meséket gépeltük, volt, hogy a hangunk is fogytán volt, de én semmiért nem adnám ezeket az intenzív napokat és heteket! Együtt voltunk, támogattuk egymást, és szólt a mese folyamatosan, napokon keresztül, ahogy talán csak réges-régen szólhatott, még dédanyáink és dédapáink idejében. És emlékszem a saját csillogó szemeinkre is, ahogy fáradtan, kimerülten lehuppantunk egymás mellé egy-egy nap után, szusszantunk kicsit és elkezdtük mondani: emlékszel te is arra a fiúcskára, lánykára, ahogy odajött és megölelt minket mese után? A tanító nénire, aki hálás szívvel köszönte meg a meséket? És a szülőre, aki büszkén ölelte magához gyermekét a tábor után?
No, hát nekem ilyen Tekergőnek lenni, ehhez a csapathoz tartozni!
És még valami: nem lenne teljes a Tekergő-élmény egy igazi, nyári „Helikopter bevetés” vagy a „Béla vagyok” nélkül! 🙂