Kíváncsiak vagytok, hogyan lett Szandra gazda szőleje, csodaszőlő? Elmesélem, csak üljetek körülöttem szépen, csendben, figyelmesen.
Fent a hegyoldal tetejében éldegélt Palkó Apó s legkisebb lyeány unokája Szandra, a híres szőlős gazda.
Szőlő ültetvényük hét mérföldre s még azon is túl volt, a nagy erdő közepén innen, a község határán túl, ott, ahol a nap fényesen ragyog, és sugaraival betölti a hegytetőn lévő ültetvényeket. Kövesdpusztát, mert így hívták ám, gyalogszerrel, erdőkön, réteken, mezőkön, közvetlen a téglagyár futószalagjai mellett lehetett lassan bandukolva elérni. Útközben vadnyulakat, őzeket, fácánokat, néha legelő lovakat, juhokat láthattunk. Mellettünk a libapásztor Áron , s a kondás Palkó haladt kondájával.
Alig voltam 4-5 éves, mikor a hajnali csillagfényben indultunk e hosszú útra, s bizony kis batyunk telis tele volt élelemmel. Házi szalonna, s keserű hagyma nagyanyó kályhán sütött lepényével.
Gyalogszerrel bandukoltunk, míg Szandra gazda és Palkó Apó romos kis kunyhójához értünk. Valóban árkon, bokron, hét mérföldön át értük el Kövesdpusztát, annak is a legtetejét.
Odaérvén elfáradtunk egyszer már, de szeretettel, kezet nyújtva, öleléssel köszöntöttük egymást.
Háton hordott batyunkból elővettük elemózsiánkat, s míg elettük, addig megbeszéltük a szüret menetét.
Ősz volt, jól felöltöztünk, gumicsizma is vót rajtunk, tarisznyánkban metszőolló, hátunkon puttony, batyu volt. Én még igen kicsiny voltam, de a sorokat már én is róttam. A szőlőt megnéztem, megízleltem, nyisszantottam s előbb vederbe majd puttonyba szórtam.
Nekünk gyerekeknek három puttonyt kellett tele szedni, s aztán jött a préselés, kicsiny talpunkkal tapostuk a szőlőt, s finom mustot szűrtünk a hordóba. Ezt mi is megkóstolhattuk és pityókásak sem lettünk.
Ej de eme, szőlőhegyen több szőlősgazda is művelte a földet, s mindig versengtek, hogy kié lesz a finomabb bor, s nedü. Most sem volt ez másképp, jött is a falu bírája sok nagy úrral, gróffal, báróval, végigjárták a szőlősgazdákat s mindenki szőlejét, mustját, borát végigkóstolták, s azt mondották:
-Ej, de jó is ez uram, ej de jó is az uram, míg így végigkóstolgatták a sok nép termését. Egyszer csak Palkó Apó és Szandra gazda kertjébe értek, s kóstolóba kezdtek. Mennek végig a sorokon, ízlelik, –
hmm – mondják, szagolják, ej, – mondják,… csak nem mondanak semmit, összenéznek, biccentenek- s kérdik:
– Kié ez a szőlő?
Szandra gazda mondja: – én ültettem, én gondoztam, én nevelgettem, kapáltam, öntöztem, kacsoztam, nálam nőtt meg, itt érett az én kertemben.
– Nos, Szandra gazda, ha te termelted mond el, hogyan tetted? Mi a titkod, min érlelted?
– Nincsen titkom, gondosan neveltem, napsugáron érleltem, s datyolya magjával nemesítettem. Legfőképpen madárijesztőt tettem, hogy a seregélyek ne itt csipegessenek, s hogy a szőlőszemek szép kerekek s érettek legyenek!
A bíráknak, grófoknak nagyuraknak tetszett e lyeány, s elhívták a király kastélyába, hogy mutassa be legfinomabb szőlőjét.
A király megörvendett, mert valóban ilyen finom szőlőt még nem evett!
Mondja erre a király a lyeánynak: – Maradj a birodalmamban és legyél nemes, neves szőlőmester.
– Felséges királyom, én Palkó Apó mellett maradok, ő az én mesterem, őt el nem hagyom.
– Derék lyeány vagy, hát legyen így, de jussod így is megkapod- tiéd a fele királyságom!!!
Így esett, hogy Szandra gazda szőlője híres lett- el is nevezték ezután Szandra gazda csodaszőlőjének!!!
Ha nem így lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.