Mindig is azon tűnődtem, hogyan nézhet ki a Mikulás.
Mindenki azt meséli, hogy egy öreg, piros ruhás bácsi, hosszú szakállal, és nagy piros puttonyban hozza az ajándékokat december 5-én este a zoknidba. Van egy szánja, amit kilenc rénszarvas húz a sötét éjszakában, név szerint: Rudolf, Üstökös, Íjas, Csillag, Táncos, Pompás, Villám, Táltos és Ágas.
De a Mikulás nem mindenkinek szép és jó ajándékokat hoz, hanem aki rossz, virgácsot kap. Nagyon szereti még a tejet és a csokis kekszet is. Ezen a télen úgy gondoltam, meglesem a Mikulást, hátha találkozok vele.
Eljött december 5-e estéje. Kint hullt a hó és a város már aludt. Feltűztem zoknimat a kandallóra, lekapcsoltam a villanyt, és csendben vártam a sötétben a Mikulást. Kicsit izgultam, hogy mi lesz, ha nem kedvel majd.
Ültem csendben a kanapén és egyszer csak valami csillogást láttam az udvaron. Gyorsan az ablakhoz rohantam és mit láttam? Egy gyönyörű díszes szánt, amit tíz rénszarvas húzott. Nagyon meglepődtem, mivel én csak kilencet ismertem. Csak néztem nagy csillogó szemekkel a szánt, és egyszer csak egy nagy puffanást hallottam. Hátranéztem és ott állt egy lány tetőtől talpig kormosan a kandalló előtt és rakosgatta az ajándékokat a zoknikba. Csendben odaosontam a villanykapcsolóhoz és egyszeriből felkapcsoltam a villanyt. Szegény lány nagyon megijedt és félve kérdezte tőlem:
-Hát te meg ki vagy?
-Én Klaudia vagyok!- mondtam és felé nyújtottam a kezem. És te ki vagy?- kérdeztem.
-Szia, én Abigél vagyok, és én hordom ki az ajándékokat!- mondta kicsit megkönnyebbülten, kezetrázva velem.
-Abigél? Én azt hittem, hogy a Mikulás hordja ki az ajándékokat.
-Én vagyok a Mikulás legfiatalabb unokája. Tudod a Mikulás már nagyon megöregedett és ránk bízta az ajándékait.- mondta.
-Te hány éves vagy?- kérdeztem.
-Tizenhat vagyok, és te?
-12.- mondtam szégyellősen.
-Gyere velem, Klaudia, és megmutatom, mit csinált a Mikulás minden évben, amikor kiszíllította az ajándékokat! Már ha lenne kedved hozzá… Szeretnél velem jönni? – kérdezte lelkesen.
– Persze, ezer örömmel!- mondtam izgatottan.
Felkaptam a nagy, fekete kabátomat és a jó meleg bakancsomat. Így keltünk útra. Úgy néztem Abigélre, mint egy hősre. Ő volt az én hősöm. Nagyon kedves és modern volt. Piros kockás nadrágot viselt, nagy fekete övvel, magasszárú fekete bakancsal és piros-fehér csíkos hosszú ujjú felsővel. Nagyon szép volt. Hosszú derékig érő haja volt két copfba fonva és kék szemei voltak. Kicsi krumpli orra volt, amin felsorakoztak a szeplői piros arcán.
Felültünk a szánra és elindultunk kiszállítani az ajándékokat. Én csak elgondolkodva bámultam az eget. Ekkor megkérdezte:
– Mondd csak, mit szeretsz csinálni szabadidődben?
-Hát… nagyon szeretek rajzolni és zenét hallgatni. És te?- kérdeztem csendben.
-Én jégkorcsolyázni szeretek. Nálunk Finnországban mindig hull a hó, és van egy óriási korcsolyapálya a Mikulás udvarán. Mind a hat testvéremmel nagyon szeretünk jégkorcsolyázni.
– Hűha! Milyen sok testvéred van. Hogy hívják őket?- kérdeztem.
– János, Elza, Ferenc, Bence, Hanna és a legifjabb Miklós.- sorolta.
-Ki a legidősebb közületek?
-János, ő huszonhat éves.
-Hogy-hogy tíz rénszarvasod van? Én azt hittem, csak kilence létezik.
-Igazából nem az enyémek. Igen, mindenki azt hiszi, hogy csak kilenc van, de tíz van, méghozzá: Villám, Csillag, Táltos, Pompás, Íjas, Ágas, Táncos, Üstökös, Rudolf és Rudolfina.
-Rudolfina? Hát ő meg ki?
-Ő a többi nyolc húga, és azért nem jött eddig velünk, mert kicsi volt és féltettük, de most eljött az ő ideje is.
-Ezt nem is tudtam!
Ekkor megérkeztünk a tömbházhoz. Bementünk a kéményen, és minden zokniba rakott valamit:
-Lássuk csak! Csoki, csoki, csoki, virgács, csoki. Meg is lennénk!
Én csak figyeltem, honnan tudja, melyik gyerek mennyire volt jó ebben az évben, vagy éppen rossz. A végén már nem mentem be vele, mert nagyon kormos voltam, és mindig lemaradtam, ezért megvártam a szánnál, amíg ő bement. Megtörölköztem és játszottam a rénszarvasokkal, és megpróbáltam csendben lenni. Nagyon viccesnek ismertem meg őket. Az én városom volt az utolsó, ahol ki kellett osztani az ajándékokat.
Hajnali négyet ütött az óra, mire befejeztük mindent. Úgy gondoltam, megmutatom neki az egyik legszebb helyet, a városközpontot. Karácsonykor minden gyönyörűen ki van világítva.
Leültünk egy épület tetejére, néztük a csillagokat és hosszasan beszélgettünk. Életem egyik legnagyobb élménye volt. Megláttunk egy hullócsillagot:
– Gyorsan, kívánj valamit!- mondta.
– Kívántam és méghozzá azt, hogy minden karácsonyom így telhesen el.
Egyszer csak kinyitottam a szemem és a szobámban termettem. Reggel volt. Gyorsan rohantam a nappaliba, de már nem volt ott senki. Megnéztem a zoknimat, és tele volt édességekkel, meg volt benne egy fénykép velem és Abigélel és egy levél, amin ez állt:
Kedves Klaudia!
Nagyon örülök, hogy megismerhettelek és remélem, hogy jövőre is találkozunk. Nagyon jó, kedves és aranyos kislány voltál ebben az évben.
Utóirat: Nézz ki az ablakon!
Szeretettel: Abigél
december 5.
Kinéztem az ablakon és ott integetett Abigél az udvarról. Ekkor valaki megfogta a vállamat. Ijedten hátrafordultam:
– Jaj apa, de megijesztettél!
– Mondd csak, mit kaptál a Mikulástól? – kérdezte.
– Hát … elmesélem!
Elindultunk a konyha felé, hátranéztem, de Abigél már messziről kacsintott rám a szánból. Elmeséltem, mi történt velem aznap éjjel.
Aki nem hiszi, járjon utána!
Itt a vége, fuss el véle!
+36 70 9432105
mese@tekergomeseosveny.hu
