Meleg Nóra (10 éves): A falánk Mikulás

Egy este, mikor lefeküdtem, becsuktam a szemem, és mintha teleportáltam volna magam valahova, egy csodaszép városban ébredtem fel, Párizsban, az Eiffel-torony kilátójában. De még mindig nem fért a fejembe, hogy miért vagyok én ott? Egy idő után észrevettem a mellettem álló duci, kék ruhás, nagyszakállú bácsit. Kedvesen megkérdezte a nevemet, és  pár mondat után kiderült számomra, hogy hihetetlen módon mindent tudott rólam: a lakcímem, a kedvenc időtöltésem, a hobbim, a legjobb barátnőm nevét, sőt, még azt is, hogy utálom a rózsaszínt.
Megkérdeztem, hogy honnan tudja mindezeket, mire azt mondta, hogy ha elmegyek hozzá mindent elmond. Ez így is történt. Nála, a meleg kandalló mellett kezdett el mesélni. Nagyot néztem, mikor azt mondta, hogy ő a jó, öreg  Mikulás, mert úgy tudtam, hogy ő Lappföldön él. Azt mondta, hogy átköltözött ide, mert a gyerekek nem hitték el, hogy létezik olyan település. De titokban van itt, a gyerekek úgy tudják, hogy még Lappföldön lakik. Én voltam az első gyerek, aki hallhatta ezeket. A beszélgetésünk után levitt a játékgyárba, ahol Viktória, a Mikulás legfőbb tündére várakozott, és bizony rossz hírt mondott a Mikulásnak. A tündérek átfésülték az összes  cukrászdát, üzletet és nem találtak egy darab Madeleine-t sem. Már pedig a délutáni szieszta nem ér semmit Madeleine nélkül. Biztos megkérhette volna a feleségét, Lillát, hogy süssön neki, de jól tudta, hogy Lilla azt szeretné, hogy fogyókúrázzon, hiszen lassan úgy néz ki a Mikulás-ruhájában, mint egy „kötözött sonka”. Természetesen a tenger gyümölcseit is nagyon szereti, meg a francia hagymakrém-levest, de a Madeleine, ez a kis kagyló formájú aprósütemény csokoládéba mártogatva a legkedvesebb a szívének és a gyomrának.
A Mikulásnak volt egy kiskutyája és egy kiscicája is. Pöttöm, a kiskutyájuk megsajnálta a Mikulást, ezért úgy gondolta, hogy süt neki Madeleint úgy, ahogy a kutyák szeretik. Nem telt sok időbe és előállt a meglepetéssel. A Mikulás nagyon örült addig, amíg meg nem kóstolta. Pöttöm szándéka jó volt, de az ízlése kissé furcsa. Pöttöm le tudta olvasni a Mikulás arcáról, hogy mennyire ízlett neki. A Mikulás a szándékot nagy becsben tartotta, viszont a Madeleine kutyaeledel-ízű lett. Pufi volt a kiscicájuk és nagyon falánk volt. Később kiderült, hogy ő falta fel az összes Madeleine-t a raktárról. A Mikulás meg szerette volna kérdezni, hogy süt-e Lilla neki sütit, mert az ő süteményei a legfinomabbak. De egy ideig hallgatott a dologról, s mivel,,néma gyereknek anyja sem érti a szavát”, Lillának sejtelme sem volt Mikulás nagy problémájáról. Később, mikor már nagyon korgott a gyomra, mégis megkérte kedves kis feleségét, hogy süssön egy adag Madeleine-t. Jó volt  Mikulás megérzése, mert nem sütött semmit Lilla. Azt mondta, hogy van elég dolga avval, hogy a tündéreknek kék és lila ruhákat kötögessen, meg amúgy is „a fogyókúra, az fogyókúra”. Főként a Viktória ruhájával volt a legtöbb dolga, mert neki a szép világoskék ruhájára még bojtot is kellett varrni. Viszont, mivel más dolga nem volt, és szerette amit csinál, boldogan kötögetett mindig.
Egy idő után úgy gondoltam, hogy megpróbálhatnám az internet segítségével egy bevált recept alapján megsütni a Madeleine-t. Mikulásnak nem is volt ellenére a dolog, mivel remélte, hogy legalább én tudok sütni. Pár órán belül kész voltam, de addig sem pihent senki. Mindenki a kedvenc tevékenységével foglalatoskodott: a  Mikulás barkácsolt, Lilla kötögetett, Viktória meg a tündérek készítették és csomagolták az ajándékokat, Pöttöm pihent, Pufi falatozott, és fésülgette a fehér csillagos bundáját. Sütés közben arra gondoltam, hogy majd milyen boldog lesz a Mikulás, és mekkora örömet tudok neki szerezni! Amikor kész lett, hirtelen mindenki ott termett a friss Madeleine mellett. Jóízűt ettünk, de egyszer csak megjelent mellettünk Lilla. Mindenki azt hitte, hogy le akarja szidni a Mikulást, amiért nem fogadott neki szót. De nem. Boldog és büszke volt, mert befejezte a Mikulás új kék ruháját, nagyon szép volt. A Mikulás rögtön fel is próbálta az új ruhát. De jaj! Szétszakadt! Lilla persze tudta, hogy honnan fúj a szél. A sok Madeleine. Szaladt vissza megkötni az új ruhát, de két számmal nagyobbat, hogy ha még több sütit eszik is titokban, férjen bele. Sajnos már nem volt elég idő az új ruha elkészítésére, mivel közeledett Miklós nap és szakadt ruhában Szibériában biztosan fázott volna. Ezért mentem,  és segítettem neki, mert a nagymamám megtanított kötni, és gondoltam, jól jön egy kis segítség. Tehát boldogan  szaladtam Lillához, hogy kössük meg közösen az új ruhát, mert,, több kéz – hamar kész”. Lilla azt mondta, hogy segíthetek neki, de tudom-e kezelni a varázs fonalat? Mert ha nem, megtanít rá. Hamar megtanultam minden csínját-bínját, így nekifogtunk a ruha elkészítésének. Lilla kezdte a nyakánál, én pedig az egyik ujjának láttam neki. Két nap és két éjszaka dolgoztunk rajta. Ezután a sok munka után már megérdemelt volt a pihenés.
Miután mindketten kipihentük magunkat, a Mikulás jutalomból elvitt a kedvenc óriáskerekéhez. Nagyon élveztem, mert a párizsi óriáskerékről be lehetett látni egész Párizst, de a világ bármely pontját is a varázs-távcsővel. A Mikulás is pont ezért szerette, mert a távcsövével jól látta a gyerekek viselkedését. Persze az otthonán kívül csak Miklósnak szólíthattam,  mert mint mondtam, inkognitóban, vagyis álruhában volt. Nagyon szép volt Párizs amúgy is, de este gyönyörű. Ahogy az Eiffel-tornyot kivilágíttották, egy kész csoda volt, egyszerűen lenyűgözött.
Megkérdeztem ,,Miklóstól”, hogy belenézhetek- e a távcsövébe, mert kíváncsi voltam, hogy a kis öcsém mit csinál otthon? A Mikulás úgy gondolta, hogy megérdemlek ennyit, amiért segítettem a problémái megoldásában. Mikor belenéztem a távcsőbe, azt hittem, hogy elájulok: a kedves kis öcsikém éppen firkálgatta a kedvenc könyvemet.
– Ilyen nincs!!! Mihamarabb haza kell jutnom!-mondtam dühösen.
Megkérdeztem a Mikulást, hogy miképp juthatok haza mielőbb. A válasza az volt, hogy csak be kell csuknom a szemeimet és el kell számolnom százig. Így is tettem. Mikor az ágyamban kinyitottam a szemem, úgy véltem, hogy csak egy álom volt az egész utazás, mivel a kistestvérem békésen szunyókált még mindig a kis ágyikójában, pont úgy, mint mikor álomba merültem. Egy kicsit még gondolkoztam az élményeimen, aztán ismét elaludtam.
Mikor reggel szólt az ébresztőóra, az ablakban találtam egy Madeleine-t és egy levelet, személyesen a Mikulástól, melyben megköszönte, hogy hittem benne.
És ti hisztek benne?