Kovács Noémi (10 éves): A Mikulás valóban létezik?

Eddig nem voltam benne biztos. De egyszer, Szent Miklós elő napján elhatároztam, hogy én meglesem Télapót, hogy hogy is néz ki.
Mert én nem tudtam, és amikor megkérdeztem az osztálytársaimat, hogy meséljenek nekem egy kicsit róla, de mindig egy fajta választ kapok:-Ja, hogy a Mikulás, neki piros ruhája van és a nagy szakálla súrolja a lábát, végül is semmi érdekes sincs a kinézetébe!
De én ezt nem hiszem el, hogy Szent Miklósnak piros ruhája lenne. Neki? Aki annyi gyereket boldoggá tett? Végre beesteledett. Miközben az ágyamon ültem és vártam Hóapót, elgondolkoztam még egyszer a témán. De nem gondolkozhattam sokáig, mivel 10 perc után mély álomba merültem. Közben álmodtam, és megálmodtam mindent.
Azt álmodtam, hogy Télapó itt járt nálunk és bekopogtatott az ablakomon, mivel este volt én aludtam. De Hóapó olyan nagy zajt csapott, hogy még a medvét is felriasztaná. Ezért hát felkeltem, oda mentem az ablakhoz é kinyitottam. Mit látnak szemeim, ott állt ellőttem a 178 centiméterével az igazi Mikulás. Olyan boldog voltam, hogy örömömbe felsikkantottam. Persze a másik szobában egyből meghallották, és már éreztem, hogy valaki közeleg. Becsuktam az ablakot és visszabújtam az ágyba. Anya volt az, szerencsére azt hitte, hogy alszom. aztán elment. Újból végre hajtottam a műveletet, de most már sikítás nélkül. Jobban szemügyre vettem, és láss csodát nekem volt igazam. Nem piros ruhába volt, hanem egy varázslatosabba, hogy pontosabb legyek olyan volt mintha valaki összegyűjtötte volna a Hold a Nap és a csillagok fényét és ezt beleszőtte egy tarka ruhába. Mikor ez a folyamat meg volt így köszöntött:
– Szervusz, Noémi látom, még nem alszol, nem is baj, úgyis kérni szeretnék tőled valamit.
– Jó estét kívánok, Mikulás bácsi- köszöntem- Mibe lehetek a segítségére?
– Jaj, hát nagy baj történt a gyáramban az egyik segítségem lebetegedett.
– Már bocsánat, és ez mért olyan nagy baj?- kérdeztem- Úgy tudom, több százan dolgoznak a gyárában.
– Hát igen, ebben igazad van, de ez a munkarész a csomagok elkészítésének az utolsó fázisa, amiben a szeretettündéreké a főszerep. Tudom, hogy most kicsit össze vagy zavarodva. De gyere, pattanj fel a szánomra, majd útközben mindent elmesélek- mondta a Mikulás. Én gyorsan kaptam a köntösöm után és bepattantam a szánba. Nagyon szép, de egyben hosszú is volt az út. Szépen estek a hópihék, és nagyon hideg is volt odakint, de a Télapó keze alatt nem fáztam. Mikulás mivel már jól ismerte az egész világot, így egy kis felfedező túrát is tartott. Olyan városneveket hallottam, amiket még álmomba se gondoltam volna. Mikor abbahagytam az álmélkodást, megkérdeztem tőle:
– Kik a szeretettündérek?
– Hát, tudod a tündérek általában jók szoktak lenni. De ezek a tündérek csalafinták és kíváncsiak, nem ismernek határt. Már én sem tudom mikor, de találtam egy ilyen tündért, és elvittem a gyáramba, ahol megszelídítettem- mondta Mikulás- Biztos hallottad már, hogy amit megszelídítettél azért vállald a felelősséget.
– Értem, és mit dolgoznak a gyárban ezek a tündérek?
– Őnekik nehéz a feladatuk: meg kell szórniuk egy kis szeretettel az ajándékcsomagokat- mondta Télapó. Kérdezni akartam még sok mindent, de már nem tehettem, mert megérkeztünk.
Leparkoltunk a szánnal, és Mikulás egy cukros répával bevezette a rénszarvasokat az istállóba. Aztán mi bementünk egy kis takaros házikóba. Odabent mézeskalács és fenyőfa illat terjengett, és (ahogy megtudtam) Holle anyó köszöntött minket. Ezután már nem tudom mi történt, szerintem elaludtam. Másnap arra ébredtem, hogy Holle anyó forró csokival és mézeskaláccsal kínál. Megreggeliztem és meglátogattam Mikulással a játékgyárat. Nagy meglepetésemre a gyárban hó angyalok dolgoztak. Nagyon szépek voltak, és a szivárvány mindenszínében pompáztak. Télapó odavezetett a helyemhez, ami egy asztalból állt, és elmagyarázta a teendőm:
– A csomagokat jobbról fogod kapni, és ezeket meg kell ölelned- mondta.
Én hozzá láttam. Nagyon jó móka volt. De az idő gyorsan telik, ha jól mulatsz, így hamar besötétedett. Felpakoltuk a szánra és elindultunk. Nagyon-nagyon sok helyen jártunk és Mikulás megengedte, hogy én is rakjak ajándékot a csizmákba. A legvégére maradt a mi házunk, azért örültem, hogy hazaértem.
Mikulással még beszélgettünk egy kicsit, de már nem, sokáig mert pirkadni kezdett. Kinyitottam a szemem, oda rohantam az ablakhoz, de nem volt ott senki. Álom lett volna?- gondolkodtam el. A csizmámba ott hevert a kis csomag és egy kis cetli. Megnéztem, hogy mi az. Egy üzenet volt a Mikulástól, amin az állt, hogy köszönöm szépen a segítségedet. Most már tudom, hogy nem álom volt.

This entry was posted in Álomország Mikulása meseíró pályázat, meseíró pályázatok. Bookmark the permalink.

One Response to Kovács Noémi (10 éves): A Mikulás valóban létezik?

  1. Krisztina Vargáné Fekete says:

    Tetszik

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.