Béka Réka varázslatos meseboltja csendesen megbújt a többi kisbolt forgatagában. A templomtorony közelében tarka kirakat ejtette rabul a bámészkodó gyalogosokat. Az ajtón rézkilincs csüngött, és egy oroszlán formájú kopogtató jelezte, hogy a bolt titkos kincseket rejt. Ebben a kölönleges boltban a polcokon mesék várakoztak az arra járó gyerekekre. Ha valaki kinyitott egy könyvet, a mesék hömpölyögve áradtak ki belőle, és csak nagy nehézségek árán lehetett őket újra visszazárni a lapok közé. Akár hiszed, akár nem a vásárlóknak egyetlen fillért sem kellett fizetni a mesékért, mindenki ingyen meghallgathatta Béka Rékától a történeteket. Aki nem ismerte Béka Rékát, nyomban az első találkozás alkalmával meggyőződhetett arról, hogy a bájos békalány roppant izgalmas meséket őrzött a boltjában.
Egy borongós őszi napon egy kislány nyitott be a boltba. Megszeppenve álldogált a küszöbön. Belépni félt, mert a cipője hangosan tocsogott a esővíztől. Kabátja széléről az esőcseppek egymás után gördültek le a bolt padlójára. Óvodába indult, de az esőben fázni kezdett a lába. Egyre jobban vacogott, ezért a bolt bejáratához érve, jobbnak látta, hogy bekukkant egy rövid időre, amíg felmelegszik, megszárítja a ruháját. -A harisnya az oka mindennek!- gondolta. Béka Réka végignézett a kislányon, de nem látott rajta harisnyát. A cipője elázott, a fogai hangosan vacogtak.
-A harisnya hibája volt! Hiába húzogattam, igazgattam, a szára megtekeredett, és sehogy sem jött rám! – magyarázta a kislány.
Béka Réka felemelte a tócsa közepén álldogáló gyereket, az ölébe ültette, meleg takaróba tekerte és szelíden megkérdezte:
-Hallottál már a rakoncátlan harisnyanadrágról? Meg sem várta a pöttöm kislány válaszát, mesélni kezdett.
Egy takaros harisnyabolt csillogó kirakatában pontosan száz darab harisnya várta új gazdáját. Jöttek-mentek a vevők, megcsodálták a szebbnél szebb harisnyákat. Megsimogatták a szárukat, kibontották őket a csomagolásból, méricskélték a hosszukat, összehajtogatták, majd gondosan visszazárták a dobozukba, és ha méretesnek találták a kiválasztott harisnyákat, azonnal vitték a pénztárhoz. Történetünk harisnyanadrágját egy anyuka vette meg óvodás gyermekének. A kislány ünnepségre készült, későn ébredt, és a kapkodás miatt senki nem segített neki öltözködni. Az új ruhadarab túl szűk volt, az óvodás meg túl gömbölyű, hiába húzta, ráncigálta, nyújtogatta, nem tudta magára húzni a harisnyát. Egyre mérgesebb lett, mert a harisnya se le, se föl nem akart menni. A kislány végül megszabadult a szorító harisnyától, dühében gombóc formájúra csavarta és bosszankodva kihajította az ablakon.
A harisnya rövid zuhanás után a járda közepére esett, ahol egy kutya sétált a gazdájával. A gazda pórázt keresett kedvencének, ezért örömében felkapta a földre hullott harisnyát és felkiáltott: – Milyen szép, erős póráz! Azonnal a kutya nyakába kötötte. De a szófogadatlan kiskutya olyan erősen húzta a harisnyából eszkábált pórázt, hogy az hamarosan fesleni kezdett, a kutya pedig elszabadult. A harisnya hosszú ideig hevert a fűben. A nyirkos reggeleken fázott, a déli napsütésben melege volt. Néhány nap múlva egy asszony talált rá, aki madárijesztőnek keresett lobogó sálat, ami távol tartja a falánk madarakat a kiskertjében. A madarak kezdetben tisztes távolságot tartva méregették az új jövevényt a madárijesztő nyakában. De amikor ráébredtek, hogy a harisnya a légynek sem tud ártani, fittyet hánytak a madárijesztőre a sáljával együtt. Gúnyolták tarka pöttyei miatt, csípkedték, húzgálták, fütyültek rá, de egyátalán nem találták félelmetesnek, hiába tekeredett ijesztően ide-oda a madárijesztő nyakában.
Végül a harisnya méregbe gurult. -Ti hálátlanok, ti semmirekellők! Majd adok én nektek madárfüttyöt!- kiáltotta magából kikelve. Fújtatva letekeredett a madárijesztő nyakából, és addig csapkodott jobbra-balra, míg a verebek a környékről is elmenekültek. Ekkor már nem volt megállás! Megkötözte az utcán sétáló kutyák lábát. Az ebek kétségbeesetten kalimpáltak a lábukkal, de meg sem tudtak mozdulni, olyan szorosra kötötte őket a harisnya. A macskák sem jártak jobban, őket a kéményhez szorította. Hiába nyávogtak keservesen, egynek sem sikerült kiszabadulni a harisnya fogságából. Az útjába került halakat odakötötte a szárítókötélhez, a kerékpárost a biciklihez, a péket a kenyérhez, a virágárust a csokorhoz, az ellenőrt a megállóhoz, a villamosvezetőt a villamoshoz. Az egész város megbénult. Mindeki tehetetlenül nézte, mit művel a feldühödött harisnya.
Ekkor indult sétálni Miss Flamesz a csodás lábú flamingóhölgy. Döbbenten nézte a városban kialakult káoszt, melynek okozója a rakoncátlan harisnya volt. Csendesen megközelítete a harisnyát és így szólt: -Gyere csak közelebb barátocskám! Éppen rád van szükségem az esti fellépéshez! Éppen egy ilyen szűk harisnyát keresek, mint amilyen te vagy! Majd én haza viszlek, rendbe hozlak, felpróbállak! Te leszel az este fénypontja! A megvadult harisnya az ámulattól moccani sem bírt, így Miss Flamesz kisasszonynak könnyű dolga volt. Nyakon csípte és hazavitte. Gondosan kimosta, kiteregette, kicsinosította. Hamarosan leszállt az este, a színházban minden néző izgatottan várta Missz Flamesz fellépését. A harisnya pompásan feszített a flamingókisasszony lábain, boldogan szárnyallt Missz Flamesszel együtt. Mindenki őket csodálta. Senki sem ismerte fel az egykor rakoncátlan harisnyanadrágot, úgy csillogott a lámpák fényében.
-Az én harisnyám is éppen ilyen rakoncátlan volt reggel! -szólt közbe a kislány – Ha megszelídítettem volna, ahogy Miss Flamesz a rakoncátlan harisnyával tette, most a barátom lehetne, és nem fáznék! – tette hozzá sietve, mert eszébe jutott, hogy az óvodába indult. – Lekésem a reggelit!- integett vissza Béka Rékának az ajtóból. -Gyere máskor is! Várnak rád a mesék! -kiáltott utána a mesebolt ajtajából Béka Réka.