Panni szőke, kíváncsikék szemű kislány, aki már első osztályos . Most éppen nagyot nyújtózkodik , az előbb még résnyire nyitott szeme óriásira kerekedik és ezzel a lendülettel máris kiugrik az ágyból.
-
Nahát , elaludtam! –,hasít bele a rémület, hogy ővele , Pannival, ilyesmi előfordulhatott.
-
Anyu!-kiáltja el magát panaszosan.
Anyu pizsamában szalad be- ezen Panni ismét elcsodálkozik- és ijedten néz a kislányára, aki tanácstalanul álldogál a szoba közepén.
-
Mi történt? – kérdezi kíváncsian, de gyorsan felmérve a helyzetet már mosolyog is.
-
Elkéstem az iskolából? – görbül le a Panni szája és már csak egy gondolatnyi idő választja el attól, hogy legördüljön az első könnycsepp a szeméből.
-
Drága gyermekem, ma szombat van, az iskola zárva! És nézz ki az ablakon , nagyon borús odakint, ráadásul korán is van, így hát bújj gyorsan vissza az ágyba és próbálj még aludni egy kicsit!- biztatta anyu.
Panni a megkönnyebbüléstől akkorát sóhajtott, hogy szinte beleremegtek a falak, engedelmesen bújt a paplan alá és behunyta a szemét. Tudni kell azonban, hogy a Panni paplana nem akármilyen közönséges, üzletből vásárolt darab volt, hanem az anyu keze munkája. Panni már pocaklakó korában is rengeteget izgett-mozgott odabent , ezért anyunak sokat kellett pihennie. Anyu ezt a csodaszép takarót a pihenések alatt horgolta és közben a kislányára gondolt- mert érezte, hogy kislánya lesz- akire már nagyon várt az egész család. Elképzelte, hogy milyen lesz majd , amikor megszületik, dúdolgatott neki és megbeszélték az élet nagy dolgait. Panni megszületett és csodák csodája pont olyan volt, amilyennek anyu elképzelte: kékszemű , izgő-mozgó roppant kíváncsi teremtmény, akinek naphosszat be nem állt a szája.
-
És ráadásul már elsős nagylány ! – takargatta be anyu Pannit a csodatakaróval, aki megnyugodva, hogy nem késett el az iskolából, percek alatt visszaaludt.
Nagyon elcsodálkozott, mert amikor szétnézett egy tisztáson találta magát. Körös-körül hatalmas fák álltak mozdulatlanul és méltóságteljesen. Ijesztő is lehetett volna, de Pannit- ahogy nagyapa szokta mondogatni- nem olyan fából faragták. Amikor először hallotta Panni ezt a kifejezést ijedten tapogatta meg a karját, hogy ugyanbiza milyen fából faragták őt, de aztán nagyapa nevetve megnyugtatta, hogy ez csak egy mondás. Szóval ott állt a mi Pannink a tisztás közepén és kíváncsian pillantott körbe. Na jó, hát a kíváncsiságába egy icipici félelem is vegyült, de egyszercsak meglátott egy hatalmas gombát, ami alól egy kis süni nézett rémülten a világba. Úgy tűnt, hogy eltévedt és nem találja az otthonát. Panninak rögtön eszébe jutott Sün Balázs és népes családja, óvatosan megközelítette és cseppet sem csodálkozott, amikor a süni szepegve, szipogva de roppant udvariasan megszólította:
-
Szia, bemutatkozom: Sün Sándorka vagyok és eltévedtem. Már nagyon szeretnék otthon lenni, segítesz megtalálni az otthonom?
-
Szia! Az én nevem Panni , és én most éppen álmomban vagyok ezen a tisztáson, de örömmel segítek neked.
( Aha, így már érthető ez a fenenagy bátorság: Panni végig tudta, hogy álmodik, azért is mert nem először történik meg vele. Most nagyon remélte, hogy megtudja az álom végét is, mert előfordult, hogy az a fránya ébresztőóra kíméletlenül belecsöngetett az álma közepébe, aztán törhette a fejét, hogy mi lett volna ha… )
-
Nagyon szívesen segítek neked hazajutni – folytatta Panni nagy együttérzéssel- de jó lenne tudni hol lakik a családod?
-
Jaj, hát nagyon messze! A tisztáson túl, a kanyargós ösvény végén, a nagy fenyő alatt- sorolta készségesen Sün Sándorka, reménykedve , hogy ez az aranyos kislány talán tud rajta segíteni.
-
Rendben, megkeressük! Gyere felveszlek az ölembe, mert nincs túl sok időm! Rögtön felébredek! – de ezt már csak magának mondta, nem akarta, hogy szegény kis süni még jobban kétségbeessen.
-
Az a baj, hogy a tüskéim nagyon szúrnak, nem jó ötlet, hogy felvegyél! – aggodalmaskodott süni. Dehát Pannit, mint már tudjuk, nem olyan fából faragták, hogy olyan könnyen feladja. Körülnézett, gyorsan felszedett pár lehullott levelet, egy kis kosárkát formázott és máris felkapta Sün Sándorkát.
-
Ajjajj, szédülök! – sopánkodott a kis csavargó, de Panni gyorsan eligazította.
-
Sajnálom, de ha nem viszlek a karomban , akkor ránk is esteledhet és nem találjuk meg a nagy fenyőt.
-
Rendben! – sóhajtott nagyot a pici sün. Panni szaporán szedte a lábait , elhagyta a tisztást és egy olyan kanyargós ösvényen találta magát, amilyent eddig még meséskönyvben sem látott.
-
Azt a hét meg nyolcát!- rikkantott- még tengeri beteg leszek, mire a végére érünk.
-
Az mit jelent? – ijedezett süni, mire Panni nevetett egy nagyot:
-
Azt én sem tudom, apa szokta mondogatni amikor nagyon kacsakaringós utakon kell neki vezetni az autót.
-
Micsoda autót?- faggatta volna tovább Sün Sándorka, de hirtelen ismerős illatokat érzett és izgatottan kiáltott fel:
-
Már közeledünk, anyu almakompótot főz!
-
Jujj de jó! – örült vele együtt Panni, főleg, hogy érezte, hogy rögtön fel fog ébredni.
Annyi ideje volt, hogy az óriási fenyőhöz érve gyorsan letette a kis tekergő sünit, aki szaporán szaladt az övéihez. Ott volt a népes család, sün mama nagy hozzáértéssel kavargatta a mennyei illatokat árasztó almakompótot. Hálásak voltak nagyon Panninak , mert már kezdtek aggódni a csemetéjük miatt, akiről kiderült, hogy nem ez az első elvándorlása. Szívélyesen hívták Pannit, hogy kóstolja meg az almakompótot, de Panni kedvesen szabadkozott, hogy mennie kell, mert…
-
Hűha! Milyen jót aludtam!- nyújtozkodott Panni a csodatakaró alatt. Kinézett az ablakon, nyoma sem volt már borús égnek, a nap barátságosan mosolygott és igencsak fent járt már.
-
Képzeld anyu ! – ugrott ki Panni sebesen az ágyból és máris a konyhában volt. Képzeld mit álmodtam!
Anyu mosolyogva nézte virgonc kislányát és máris nyújtotta a kiskanalat:
-
Gyere kóstold meg! Almakompótot főztem!