„Hideg Anna vagyok, születtem Ördöngösfüzesen 1936. július 30-án. Itt, Ördöngösfüzesen lakom mai napig is, fiammal és menyemmel. Egyetlen fiam van, egyetlen gyerek volt. Unokám van kettő, már családjuk van nekik is, három dédunokám van, három fiú dédunoka. Falusi életmódban éltem. Fiatalan férjhez mentem, tizenhét éves még nem voltam. Elszöktem a férjemmel a szüleim akarata nélkül. Apám nagyon tiltott, hogy ne menjek olyan legény után, aki nem volt még katona, mer akkor három évet volt a katonaság. Én megszegtem az akaratát, a parancsot, elszöktem a férjemmel. Hatvanhárom évi házasságot éltem a férjemmel. Jól éltünk, szépen egyeztünk, egy fiúgyerekünk született.
A fonóba meg a tollufosztóba hallottam a sok régi meséket meg az énekeket az öregektől, amiket én annyira megjegyeztem, mer nagyon szerettem. Mai napig is ezt szeretem, ezek nagyon éltetnek engemet.
2010-ben megkaptam a Népművészet Mestere díjat Magyarországon, ének- és mesemondás díjat. Három mesekönyvem jelent meg, az egyik zöld fedelén Tetűbőr Belezna címmel, a fehér fedelű Ördöngösfüzesi népmesék Hideg Anna meséiből, ez CD-vel, és még egy új, lila fedelű, Hideg Anna meséi. Nagyon sokan megismertek, sok meghívásom volt, és van mai napig is. Örömmel megyek bárhová, ameddig bírom, és amíg a jó Isten akarja.”
(Tekei Erika hangfelvétele – részletek)
A tekergők évek óta szerveznek tematikus meseturnékat határon innen és túl.
Idén Hideg Anna mesemondó, énekmondó, az egyesületünk tiszteletbeli tagjának ajánljuk ezt az alkalmat a 90. születésnapja alkalmából.
Csatlakozz, mesélj velünk Te is!
Csatlakozni lehet a turné tervezett útvonalain több napra, egy-egy napra, de egyéni szervezéssel, saját helyszínen is.
Jelentkezés és további részletek hamarosan.
Támogatók és együttműködő partnerek:
Nemzeti Kulturális Alap, Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség, Heltai Folk Center, Szóperencia Egyesület