Egy szép reggelre ébredtem. Kikászálódtam az ágyból, felöltöztem, megmosakodtam és elindultam az autóbuszhoz. amivel a Magurára mentem. Egy öt csillagos szállodában szálltunk meg, éppen Mikulás nap délután.Miután kicsomagoltunk, mentünk is síelni. Többször is leereszkedtünk a hegyoldalon. Én még magamban csúsztam egy utolsót, ekkor megpillantottam egy érdekes alakot, aki szánkón jött, amit hét husky húzott. A szánkóban ült egy furcsa férfi. Sötétzöld kabátja volt, barna vastag nadrágja, egy kék sapkája és egy piros bakancsa. A szánja tele volt ajándékokkal. Mindketten megálltunk és köszöntünk egymásnak. Kiderült róla, hogy ő a Mikulás és a Vlegyásza csúcsán lakik a 365 törpéjével, akiknek az a dolguk, hogy az év minden napján megfigyeljék a gyerekeket. Meghívott, hogy legyek a segítője, mert minden szökőévben hiányzik a 366. törpe. Nagyon szívesen elvállaltam és megbeszéltük, hogy 2020-ban ugyanitt találkozunk. Mindketten folytattuk az utunkat én a szállodába, ő pedig a gyerekekhez.
Este mielőtt elaludtam volna, láttam az ablak előtt elmenni, így tudtam, hogy nem álom volt.

Pin It on Pinterest

Share This