Egyed Réka

Egyed Réka

Elöljáróban magamról annyit, hogy Nagyváradon tanulok a Partiumi Keresztény Egyetem zenepedagógia szakán, itt többek közt Fábián Annamária csoporttársammal mélyülünk el napról napra a zene világában, amit nem mellesleg nagyon élvezünk. A zenei műfajok világán belül mindkettőnk szíve csücske a népzene, a népdal.
Ezt azért volt fontos megosszam, hogy a mesém további felében minden, vagy legalábbis nagy része érthető legyen.
Szóval, egyik reggelen, talán hétfőn vagy pénteken B.A. tanárnőnk feltette nekünk (Annamarinak és nekem)  azt a váratlan kérdést, hogy nem lenne-e kedvünk énekelni egy mese esten. Aztán elmondta, hogy őt kérték fel erre a feladatra, de éppen neki nem felel meg ez az időpont, de annak sem, aki őt megkérdezte, hogy helyette énekelne-e, sőt még az őt megkérő sem tudta vállalni a mesés estet. Szóval elég hosszú utat tett meg a KÉRDÉS, amíg elért hozzánk, de megérkezett és rátalált a mi IGEN feleletünkre. Happy end! 😀
Akkor még nem sokat, sőt semmit nem tudtam a Tekergő Meseösvény Egyesületről, szóval kíváncsian vártam a találkozást. Megkaptuk a népdalok listáját és a kellő információkat, hogy hol és mikor kell megjelenni.
A Bodegából indult az igazi kaland, honnan máshonnan, ugy-e?  A mesék elvarázsoltak, rég hallgattam mesét és nagyon jól esett a lelkemnek, talán ez eredményezte azt is, hogy már az első alkalommal egész jól együtt tudtunk dolgozni Erikával, Csillával és Lacival. Azon az estén el is határoztuk, hogy a közös „munkát” folytatnunk kell.
Azóta én is egy kicsit tekergő lettem, hiszen a váradi élmény után egy egész héten át meséltünk és énekeltünk Székelyudvarhelyen úgy gyerekeknek, mint felnőtteknek.
Végezetül csak annyit mondanék, hogy köszönöm, hogy részese lehetek ennek az ösvénynek és megismerhettem ezt a csapatot, aki olyan küldetést lát el, amire ma hatalmas szükség van, hisz lassan-lassan feledésbe merül a mesék hatalmas ereje, engem kiszakít egy pillanatra a hétköznapokból és elrepít egy olyan világba, amiben a jóság valamiképpen mindig győz, ahonnan erőt meríthetek és így folytathatom földi küldetésemet.

Pin It on Pinterest

Share This