Wagner Lilla (11 éves): Barátom, Miki

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az én Mikulásom. Fiatal, kék farmernadrágja, kockás inge és manócipője volt. Első látásra csak a cipőjét furcsálltuk, mert igazából olyan mint egy átlagos ember, de ha jobban megnézzük, látjuk, hogy pár centire lebeg a földtől. Ha az utcán sétál, mindenki megbámulja, de őt ez nem zavarja.
Amikor először találkoztam vele, épp hazafelé igyekeztem, és megláttam egy furcsa férfit, akinek nem éri a lába a földet. Megszólítottam:
– Jó napot! Csak azt szeretném kérdezni, hogy miért lebeg a föld felett?
– Szia, kislány! Örülök, hogy megkérdezted, te vagy az első, mindenki csak bámul rám, de nincs bátorságuk hozzám szólni.
– Én csak kíváncsi voltam, és gondoltam megkérdezem.
– Jól is tetted, azért lebegek, mert a cipő, amit rajtam látsz, varázscipő. Én már meguntam, hogy órákat kell gyalogoljak, ezért készítettem egy varázscipőt. Amúgy Miki vagyok, nyugodtan tegezhetsz.
– Én Lilla vagyok. És te készítetted a cipőt?
– Most pedig be kell avassalak egy titokba!
– Szeretem a titkokat! Ígérem a fél fülemre, hogy nem modom el senkinek.
– Hát, elhiszem. Szóval: ÉN vagyok a Mikulásod!
– Tényleg? Én azt hittem, hogy a Mikulás nem létezik, mert mindig anyuék vették az ajándékokat.
– Hidd el, nem ők vették, csak néha megkértem őket, hogy ők tegyék oda az ajándékokat, mert nekem nagyon sok dolgom volt.
– De az lehetetlen, mert a Mikulás öreg, fehér szakállas és piros felöltője van.
– Ez csak egy szép mese! Mindenkinek saját Mikulása van, de azért, hogy ezt senki se tudja, a Mikulások kitaláltak egy álmikulást, és néha piros ruhába öltöznek, hogy a gyerekek elhiggyék, hogy csak 1 Mikulás van.
– És te hol laksz?
– A felhők fölött, a többi Mikulással. Van gy óriási ház eldugva, de sajnos néhány repülőgép-pilóta már meglátta.
– Elviszel engem oda? – kérdeztem izgatottan.
– Persze! Ha akarod indulhatunk is!
– De hol vannak a rénszarvasaid?
– Rénszarvasok? Ez is kitaláció. A Mikulások teleportálva utaznak.
– Teleportálva??
– Igen, amivel az emberek csak mostanság kísérleteznek, azt a Mikulások már rég megvalósították és használják, csak ezt mi úgy hívjuk, hogy „hipp-hopp-ott”.
– És hogyan használjátok?
– Minden Mikulásnak van egy kis harangja, amit ha ledob a földre, akkor megnő, rálépünk, kigondoljuk, hogy hol akarunk lenni, és máris ott termünk.
– Akkor ezt próbáljuk ki!!
Ekkor beléptünk a „hipp-hopp-ott”-ba, a felhők fölötti titkos házakra gondoltunk, és láss csodát: rögtön ott termettünk! Gyönyörűséges volt! Sok-sok ház, rengeteg Mikulás járkált közöttük, dolgoztak, mindenki végezte a dolgát. Sok kérdésem volt, de csak néhányat tettem fel:
– Miki, ki készíti az ajándékokat? Manók, koboldok?
– Dehogy! Mi készítjük egymásnak. Ha sok Mikulás összefog, nagyon hamar elkészülnek az ajándékok.
– Ahány gyerek, annyi Mikulás? Nem Lilla, ez úgy van, hogy csak azok az emberek lehetnek Mikulások, akik egész életükben hittek a Mikulásban. Ha felnőnek, elvégzik az egyetemet, akkor egy télapó elmegy értük, és felhozza őket ide, és akkor kiválasztjuk nekik a gyermeket, akiknek ők maguk fogják vinni az ajándékokat. Mivel szerencsére nagyon sok gyerek van, ezért az idősebb, tapasztaltabb Mikulásoknak egyszerre több megajándékozottjuk van, és sajnos van olyan gyerek is, akinek nem jut Mikulás, ezért a szüleitől kap ajándékot.
– Értem. Miki, körbevezetsz?
– Igen, de most be kell tegyelek a zsákomba, mert nem lett volna szabad idehozzalak.
– Rendben, de ne sokáig, mert még megfulladok!
– Bizony az útról nem sokat tudnék mesélni, mert a zsákon nagyon apró lyukak voltak csak, és nem láttam semmit. Amikor éreztem, hogy Miki letesz, kimásztam a zsákból. Egy otthonos, meleg, karácsonyi hangulatú házban voltunk. Körbevezetett: egy igazi Mikulás-otthon volt, hangulatos ünnepi díszítés (nyár közepén), és karácsonyfa. Megakadt a szemem egy íróasztalon, amin levelek hevertek. Ahogy közelebb mentem, felismertem az én leveleimet!! Egytől egyig, eredeti példányban! Az összes levél, amit a Mikulásnak írtam! Hirtelen nagyon boldog lettem, mert eszembe jutott az összes mikulásozás a családommal, és az összes ajándék, amit eddig kaptam. Hirtelen egy kérdés ötlött fel bennem:
– Te hogyan gyűjtötted össze a leveleimet?
– Á. Látom megtaláltad őket. Nagyon egyszerűen: mikor oviban vagy suliban voltál, oda teleportáltam magam hozzátok, és elvettem a nekem címzett leveleket.
– Hát igen, így egyszerű! Nagyon szép ám az otthonod!
– Köszi, sokat bajlódtam vele, hogy így nézzen ki.
– De miért nem szabad ide gyereket felhozni??
– Azért, mert ez a világ titkos, senki sem tudhat róla és mi félünk, hogy a gyerekek elárulják a titkot. De én megbízom benned, Lilla!
– Köszönöm! Kedves vagy! Nálatok nincsen király, polgármester vagy miniszter?
– Hát, van egy Főmikulás. Ő itt a főnök.
– Elviszel hozzá?
– Nem lehet, mert ő tiltotta meg, hogy gyermekeket vigyünk oda.
– Kár, de nem baj! Miki, mostmár haza kell mennem, mert anya már biztos vár. Mindig felhív, de ma otthon felejtettem a telefonom. Megadod a számod, hogy majd felhívhassalak?
– Nekünk nincs telefonunk, mert kinyomozhatnának a segítségével.
– Akkor majd mikuláskor találkozunk!! Szia Miki, örültem!
– Szia Lilla, én is örülök, hogy megismertelek!
Hazaérve mindent elmeséltem a húgomnak, de nem hitte el, és azt gondolta, félrebeszélek, és folyton azt kérdezgette, hogy jól érzem-e magam. Hiába győzködtem, hogy ez tényleg így volt, nem hitt nekem, és továbbmesélte a bátyámnak, aki meg azt mondta, hogy biztos keverem az álmot a valósággal, és kikacagott.
Mikuláskor, miután megkaptuk az ajándékokat, folyton az utcát fürkésztem, hátha meglátom Mikit, és akkor hirtelen megpillantottam Őt! Huncut mosolya füléig kunkorodott. Vidáman bontottam tovább az ajándékaimat…
Így olt, nem így volt? Mikulásos mese volt!!

Kategória: Álomország Mikulása meseíró pályázat, meseíró pályázatok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..