Sepsi Arnold Tamás (13 éves): Álomország Mikulása

Egy nagyon fárasztó nap után lefeküdtem aludni s így igyekeztem megszabadulni gondjaimtól. Örömmel adtam át magam a kényelmes ágyam otthonos érintésének és alig vártam az álom szárnyainak suhogását. De ekkor halk zenét véltem hallani valahonnan. Amint kinyitottam a szemem, már nem a szobámban, hanem egy teljesen más világban találtam magam. Tánocló lényeket láttam s közöttük egy egyszarvú is igyekezett  tartani velük a lépést. A háttérben egy szivárványszerű ív azt hirdette, hogy ez „Álomország”.
Felálltam és elindultam szétnézni. Amint bandukoltam a színpompás tájat nézve, a háttérben egy várat láttam lassan kirajzolódni. Arra vettem az utam. A vár örzői nem fenevadak voltak, mint ahogy az a mesékből ismeretes, hanem két kicsi kecske. Oda is köszöntem nekik egy „Szép jó reggelt!” amire ők furcsán néztek rám.”Szép napot!” próbálkoztam újra, de ettől csak még csúnyábban néztek rám. Akkor jutott eszembe, hogy Álomországban bizonyára mindig sötét este van s akkor „Szép jó estét!l”-tel üdvözöltem. Na, erre már rögtön barátságosakká váltak.
– Mi is azt kívánjuk neked, kedves idegen! Mi járatbal vagy mifelénk?
– Én nem is tudom, hogy kerültem ide. Ki lakik ebben a szép várban?
– Télapó! – vágták rá egyszerre a kecskék.- Mi vagyunk az őrei és a legjobb barátai, segítői! Ha meg akarod ismerni személyesen, jókor jöttél! Éppen most van fogadónapja!
Ezzel ki is tárták előttem a hatalmas kapukat és besétáltam a várba. Két belső kapu után egy trónteremben találtam magam. Egyenesen előttem egy trónszerű szék állt és abban egy termetes férfi ült. Frucsa volt az öltözete, mert sárga volt a ruhája, sárga papucs volt a lábán és szemüveget viselt. Csodálkozva meredtem rá.Ő volna a Télapó? De nem sokáig tudtam elmélkedni ezen, mert a férfi megszólalt.
– Téged küldött Álom Isten?
Szétnéztem, de mivel csak én voltam ott rávágtam:
– Gondolom, én vagyok az. De miért küldött ide?
– Nagyon egyszerű a dolog. Kértem, hogy küldjön hozzám egy rátermett gyereket, aki segít nekem kiosztani ma éjszaka a világ minden gyermekének az ajándékokat. Tudod jól, hogy mindenki szeretettel várja a Mikulás jöttét s már hetek óta minden anyuka azzal riógatja kisdedét, hogy a rossz magaviseletért csak virgács jár! mondta kacagva.
– Persze, hogy segítek! Örömmel! – mondtam, hiszen nem mindennapi feladat ez.
Télapó bement egy kisebb helységbe átöltözni. Én addig nézelődtem a teremben s amikor azon járt az eszem, hogy kipróbálom Télapó trónusát, kinyílt az ajtó s indulást vezényelt  egy sereg kicsi kecske. Télapó most már a közismert öltözetét viselte. A szakálla, úgy gondolom, nem valódi volt, hiszen az előbb még nem volt ilyesmi az arcán.
Beszálltunk a szánkóba, s akkor láttam, hogy nem rének, hanem nagy kecskék voltak befogva.
– Miért kecskék a szolgáid, Télapó? – kérdeztem
– Nekem nincsenek szolgáim, – válaszolta mosolyogva- nekem csak barátaim vannak. Erősek, bátrak nem riadnak vissza a nehéz úttól, vagy a viharos időktől.
– Miért laksz várban? – bátorodtam fel.
–  Én a vár fölötti felhőben lakom, egy aprőcska, de kényelmes házikóban. A vár, ahogy azt a földi emberek nevezik, az irodám meg a műhelyek, ahol az a sok szép játék, meg a fimon nyalánkságok készülnek. A kicsi kecskék egész esztendőben dolgoznak. Előbb kifürkészik  a gyerekek vágyait és azután kivitelezik. Ezért kaptad meg mindig azt, amit kívántál.
– Mivel töltöd napjaidat, amikor más évszak van. mint tél? – kérdeztem.
– Olyankor a magam kis házában élek. Pihenek, készülök az idényre. Ha szükségük van rám, a barátaim meghúzzák a nagyobbik csengőt és én máris jövök .
Eközben a szánkó suhant a felhők felett, majd mind lennebb ereszkedett.
– Hol szeretnéd kezdeni a csomagok kiosztását? –kérdezte.
– Inkább a szegények házaiba néznék be. Látni szeretném az örömöt az arcukon, amikor megkapják a várt ajándékot!- mondtam, s a szánkó egy gyéren kivilágított városrész felett állt meg. Amíg így lebegtünk én egy-egy ügyes mozdulattal bedobtam a kéményen keresztül a csomagokat. Télapó ekkor megnyomott egy gombot a szánkóján, s a szobákban egy-egy csengettyű hangja jelezte, hogy a szállítmány célba ért. Amint visszapillantottam, még láttam, amint aprócska gyereke szaladtak az ablakokhoz s integettek utánunk boldogan.
Reggelre minden csomag gazdára talált. Nagyon elégedett voltam, hogy ennyi embernek örömöt vihettem a lelkébe. Télapó  most a mi házunk felett állította meg a kecskéket.
– Arnold, itthon vagy! Itt a búcsuzás ideje. Remélem nem bántad meg, hogy velem jöttél és segítettél.
– Dehogy is, számomra nagyszerű élmény volt! Bármikor hívj és jövök szívesen, máskor is.
– Köszönöm, még találkozunk! – mondta, s az ölömbe tett egy szép színes dobozt. Aztán se szó, se beszéd, máris az ágyamban találtam magam.
Mintha csak álmomból ébredtem volna, nagyot nyújtóztam s azon gondolkoztam,  álom volt-e vagy valóság a Télapó országa. Ekkor a kezem egy zizegő csomagolóanyaghoz ért. Egy szép színes doboz volt ott. Kibontottam.  Egy nagyon szép hógömb volt benne, a közepén egy kicsi házzal, fenyőkkel: Télapó házacskája. Most már tudtam, hogy nem álmodtam.

Kategória: Álomország Mikulása meseíró pályázat, meseíró pályázatok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..