Benedekfi Debora (13 éves): Álomország Mikulása

Amikor még kicsi voltam, nagyon szerettem  a decembert. Sok volt a hó, volt egy nagy téli szünet és még Nagymamáéknál is aludtunk. Mégis az ünnepek heve fogott meg a legjobban. Személy szerint a legjobban szerettem a Mikulást.Egyszer december ötödikén már pattogtam az izgalomtól, annyira vártam a Mikulást. Alig tudtam lefeküdni. Az elalvással sok bajom volt akkoriban, főként az ünnepek előestéjén.Tudtam, hogy ez nagy baj lehet, mert a Mikulás csak akkor látogat meg, ha alszol. Nagyon féltem, mi lesz. De ekkor egy kis csengó szólalt meg és egy nagy pukkanás hallatszott. Erre zajra már én is kinéztem. Lassan, lábujjhegyen lépkedtem a szobámban és előkeresem egy nagy vizipisztolyt. A nappali felé indultam, ahonnan csak egyre erősödött a zaj. Megálltam az ajtó előtt és egy nagy lélegzetet vettem. Már nyitni akartam az ajtót, amikor az magától kinyílt és egy apróka manó jött ki. Én rögtön „lőni” kezdtem a pisztolyommal. De ő sem hagyta magát és elővarázsolt valahonnan egy hasonlót és ő is lőni kezdett engem. Hamarosan tócsában álltunk mind a ketten. A manó végül megelégelte és mind a két pisztolyt eltüntette.
– Miért tetted? Olyan jól játszottunk!
– Igaz, de neked most aludnod kellene, ameddig én leteszem az ajándékokat!- mondta a piros ruhás manócska.
– Akkor te vagy a Mikulás!- ordítottam el magam örömömben. A manó a kezét a számra tapasztotta .
– Ne kiabálj! Dehogy vagyok Mikulás! Csak én teszem le az ajándékokat. -suttogta mérgesen.Te pedig elárulsz!
– És akkor Ő hol van? – kérdeztem teljesen elszomorodva. A manó egy pillantnyi gondolkodás után elkapott és egy rántással a zsákjába rakott és felkapott a vállára.
– Hééé! Hová viszel? – ordítottam.
– Hallgass! Különben nem látod meg a Mikulást! – suttogta és én azonnal elhallgattam.
Nem láttam ki a zsákból, csak hangokat hallottam. Hamarosan zavarni kezdett ez az állapot, ezért kilyukasztottam a zsák oldalát, hogy kiláthassak. Meglepődve láttam, hogy egy hatalmas kiterjedésű víz felett repültünk egy légibiciklivel.Érdekes módon nem éreztem hideget, sőt, izzadtam, mert a távolban pálmafák övezték a partokat. Arrébb egy csodaszép épület magaslott. Falait piros bársony borította, a tetején pedig egy nagy piros Mikulás-sapka volt. Itt szálltunk le. Bentről finom mézeskalácsillat csábított. Végre kimászhattam a zsákból s egy hatalmas ajtó előtt álltunk. Rémültem néztem a manóra, aki bátorítóan mosolygott.
– Nem lesz semmi baj! – mondta és a kezemet fogva beléptünk a nyikorgó ajtón. Bent a futószalagok üresek voltak, gondolom azokon haladtak a csomagok a műhelyből a puttonyokba. Örömömben szaladgálni kezdtem, hátha találok leesett cukorkát, süteménymorzsát, de minden tiszta volt.
– Mehetünk tovább? – szólított meg türelmetlenül a manó.- Ha a Mikulást látni akarod, jó lesz igyekeznünk. Reggel indul nyaralni!
Egy folyósón lépkedtünk, amelyből érdekes táblájú ajtók nyٕíltak. Volt olyan, hogy „Levélhordó helység”, vagy „Álomgyár”. Hamarosan egy felvonóhoz értünk. Az volt rá írva „Piros-sapka felvonó” és jó nagy térfogata volt. Máris megértettem, miért ilyen hatalmas, mihelyt a manó egy piros sapkaszerű gombot nyomott meg. Nagy sebességgel repített felfele, szerintem, sok-sok emeleten keresztül, aztán hirtelen megállt. Az ablakon keresztül egy idős embert pillantotam meg. Hawai ing volt rajta, rövid nadrág és viráglánc a nyakában. A fehér haja övezte kopaszságát és szakálla nem volt.
– Ki ez? – kérdeztem halkan a manótól, de mivel a bácsi is meghallotta, rögtön bemutatkozott:
– Én Miki-Mikulás vagyok! – erre én örömömben a nyakába ugrottam ujjongva. – De neked most inkább otthon, ágyban volna a helyed! Mit keresel itt? – mondta nevetve. – Boldizsár, mondtam már, hogy nem kell megsajnálni minden kislányt, aki velem szeretne találkozni, hiszen akkor holnap már különjáratot kell indítanunk ide.
Erre már én is nevettem, s főleg a manó neve húzta vigyorgóra a számat.
– De felkelt és látni akart!- védekezett Boldozsár. Most már látott, így vissza is viszem azonnal. – és kifele kezdett vonszolni. Én sem ellenkeztem, hiszen tudtam, hogy semmi keresnivalóm ott.
– Na, jó!- szólt a Mikulás. – Boldizsár, neked pihenned kell, mert jövőre is te hordod ki az ajándékokat. Gyere csak kislány,  örvendek, hogy talákoztunk. Most már én küldelek haza a röviditésen, ne félj nem tudsz eltévedni!- kacagott, amikor a tágra meredő szemembe nézett. – Itt egy kis ajándék, mondta s a nyakamba akasztotta a virágfűzérét. Ezután egy csengettyű hangját hallottam, pont úgy mint amikor Boldizsárral találkoztam az én szobámban.
Amikor kinyitottam a szemem, az ágyamban találtam magam és nem voltam biztos benne, hogy álmodtam az egészet, vagy tényleg messze jártam az éjszaka. Gondoltam, felkelek, mert mozgást hallottam a konyha felől. Amint letettem volna a lábam,             szinte ráléptem a temérdek ajándékra. Sok színes csomag volt ott szalaggal átkötve, kisebbek, nagyobbak. A furcsa csak az volt, hogy mellettük egy hawai virágfűzért is találtam, pont olyat, amilyet Miki-Miklós akasztott a nyakamba mielőtt utamra küldött volna… talán mégsem álmodtam?

Kategória: Álomország Mikulása meseíró pályázat, meseíró pályázatok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..