Kántor Kincső (13 éves): Álomország Mikulása

December ötödikén izgatottan és nagyon nehezen merültem álomba. Tudtam, hogy amikor újra kinyitom a szemem, akkor már az a nap lesz, amikor találkozhatok a Mikulással, mint minden évben ilyenkor és ajándékot is kapok tőle.A szemem erőssen összeszorítva, türelmetlenül vártam, hogy a jótékony álom ellepje pilláimat, de még mindig nem történt semmi.
– Nem tudok elaludni… – dörmögtem magamban, és akkor egy ismeretlen hang szólt hozzám:
– Nem is kell!
Hirtelen kinyitottam a szemem és elképedve néztem szét. A táj megváltozott!
– Ez nem az én szobám!- kiáltottam fel.
– Nem is, mert ez az én palotám! – szólalt meg újra az a lágy hang, amit először is hallottam. Csak akkor pillantottam arra, ahol a forrását véltem. Egy mesébe illő alakot pillantottam meg, fején koronával, hátán meg palásttal állt a szoba bejáratánál.
-„Talán ő hozott ide? – morfondíroztam – De hogyan? És… miért?”
– Tudom, hogy most temérdek kérdésed van, de minent megtudsz, ha velem tartassz!
E szavak hallatára felpattantam az ágyból, amelyben eddig feküdtem és elindultam a lény nyomában. Érdekes arca volt: szeme kék, arca piros, haja világos barnán csillogott az ablakon beszűrődő fényben. Testtartása egyenes, mintha sietett volna, mivel alig tudtam lépést tartani vele.
Hamar rájöttem, hogy egy hatalma palotába csöppentem és minden bizonnyal az előttem haladó úré volt, mert a falon levő képek mind őt ábrázolták, más különleges élőlényekkel.
Ekkor egy ajtót nyitott ki előttem és belépve azokat a különleges alakokat pillantotta meg sürögni-forogni, akiket a képeken is láttam.
– Ők itt az ajándékkészítő segédeim és az emeleten a megírott leveleket böngészik és meghatározzák, hogy melyik kisgyerek kaphatja meg, azt amire vágyik, az egész évi jó és rossz cselekedetei arányában.
Igyekeztem minden apró részletet megőrizni a látottakból és hallottakból egyaránt, de nehéz volt. Miután összeszedtem a gondolataimat és a bátorságomat, feltettem egy kérdést, amire még nem kaptam választ.
– És hogyan juttatják el a Föld minden pontjára a csomagokat? – kéreztem.
– Hát éjnek idején, a szánommal, amiket aprocska nyuszik húznak a felhőkön ugrálva, segítenek az ajándékokat kiosztani. Szeretnél velem tartani?
Mivel igent mondtam, a csodálatos emberke intett, hogy ideje mennünk.
Az ajtó felé igyekezve még egy pilantást vetettem a dolgozó manókra. Ekkor a bejárati ajtó kinyílt, de nem olyan volt mint a megszokott. Egyre erősebb fény szűrődött ki rajta. A kezemet a szemem elé tettem, mert már  elviselhetetllé vált a fényesség. Ekkor ismét hangot hallottam, de  ez már ismerősen csengett. Édesanyám állt az ágyam mellett, a felkapcsolt lámpa fényében. Ez vetett véget a csodaszép álmomnak! Édesanyám szép mosolya azt jelezte, hogy felvirradt a várva várt nap! Jön a Mikulás!

Kategória: Álomország Mikulása meseíró pályázat, meseíró pályázatok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..