Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, élt egy favágó, akit Ferkónak hívtak. Ferkó nagyon szegény ember volt, nem is volt rendes favágó szerszáma, hanem csak egy kopott baltája. Ki is nevették társai, mert ezzel a kopott baltával, napokba telt kivágnia egy vékonyka fát is.
Egy reggelen, Ferkó a társaival ment az erdőre dolgozni. Ő még mindig az első kivágni való fájával küszködött, mikor a többiek már halomba rakták a fatuskót. Ferkó nagyon elszomorodott és felnőtt létére sírva is fakadt. Azon gondolkodott zokogás közben, hogy hogyan fogja eltartani a családját. Egyszer csak megpillantott a bokor alatt egy fehérlő foltot. Amint közelebb ment rájött, hogy ez a fehér valami egy tojás. Betette a tarisznyájába és haza ballagott. Szólt a feleségének:

  • Gyere Anna, gyere! Hallod-e, hogy mi történt az erdőben!
  • Micsoda?
  • Találtam egy tojást!- kiáltott Ferkó!
  • Törjük fel, csináljunk belőle rántottát!- mondta a feleség!
  • Nem! Költsük ki, és főzzük meg levesnek, úgy többet tudunk belőle enni!

Éjszaka Ferkó kotlott a tojáson, nappal pedig az asszony. Olyan nagy lett a tojás, hogy el sem tudták képzelni, hogy mi fog belőle kikelni.

A tojás héja előbb-utóbb meg is repedt. Mi kelt ki belőle? Egy zöld színű sárkány. Anna már éppen kupán akarta csapni, hogy megfőzze levesnek, de Ferkó rákiáltott:

  • Te, Anna! Mi lenne, ha inkább felnevelnénk, akkor több húsunk lenne, és azt el tudnánk adni a vásárban!?
  • Ferkó, de okos vagy! Én is pont ezt akartam mondani! – örvendezett az asszony.
  • Vágjunk bele a sárkánynevelésbe!

Telt-múlt az idő és a sárkány már szinte az utolsó fillérjükből is kiette őket. Minden este megbeszélték, hogy majd másnap vágják le a sárkányt. Halogatták, halogatták, de végül mégiscsak eljött a szomorú nap, mivel már nem volt mit enniük. Elővették a fenőt és a nagykést. Ferkó már lendítette a karját, de a végső pillanatban a földre rogyott és zokogva kiáltotta:

  • Anna, én úgy megszerettem ezt a sárkányt, hogy nincs szívem megölni!
  • Igazad van drága férjem én is nagyon megkedveltem!- válaszolta a feleség.
  • De itthon már nem maradhat, nem tudunk neki enni adni!
  • Vidd vissza az erdőbe és engedd szabadon! – tanácsolta a feleség.

Úgy is lett. Ferkó nagy bánatosan elindult vele az erdő mélye felé. Azonban útjukat állta egy félig kidőlt fa. Erre Ferkó elővette kopott baltáját, azzal próbálta feldarabolni a fa törzsét. A sárkány egy darabig csak nézte, majd odament és fél kézzel kitépte a fát gyökerestül a földből. Ferkó tátott szájjal bámulta. Nagyon megörült, mert rájött, hogy nem kell elzavarnia a sárkányt, hanem innentől kezdve segíthet neki fát vágni. Jókedvében nevet is adott neki: ettől a naptól kezdve Szikrának hívta.

Másnap már együtt mentek dolgozni, és Ferkóék már több fát tudtak kivágni, mint társaik.

A sárkánnyal közös munka gazdaggá tette Ferkót és Annát. Emlékezve a régi időkre vagyonuk egy részét elosztották falujuk szegényei között.

Még ma is élnek hármasban nagy boldogságban, ha meg nem haltak.

Pin It on Pinterest

Share This