Egy csodás napon a Botlik család elment piknikezni az erdőbe. Megpakolták kosaraikat szendviccsel, vízzel, üdítővel, csokoládéval – alig bírták vinni a csomagokat. Ebben a családban volt egy apuka, Jenő, aki nagyon vicces volt, mert mikor kilépett az ajtón mindig megbotlott az ajtó küszöbében. Így kapta becenevét a Botlik-ot, ami ráragadt a család többi tagjára is.

Ne is beszéljünk a többi családtagról! Botlik Ilkának, az anyukának, alig volt ideje, hogy összeszedje magát, mert mindig a gyerekek után kapkodott, mindig csomóban állt a haja, mindig pizsamába indult el dolgozni, de aztán drága férje mindig rászólt: „Te, Ilka, elfelejtettél valamit!”, erre a feleség ezt válaszolta: „Ja… Valóban… Hozom a pénztárcámat is! Mintha te sose felejtenél el semmit! – szipogta. A gyerekről se feledkezzünk meg: Botlik Szandi a legkisebb lány, Botlik Csaba a 7 éves kis komisz, és a tinédzser lány, akinek talán a legszebb neve volt a családban, Botlik Emma.

Végre elindultak az öreg kis kocsijukkal, amit már rég ki kellett volna cserélni, mert olyan régi volt, hogy még az űknagyapjuknak volt a kocsija. Olyan pici autó volt, hogy ha a gyerekek nem egymás ölébe ültek, csak egy kistáskának volt hely a kocsiban, így tehát a finomsággal megpakolt kosarak is elfértek végül.

Az úti cél a Mosolygós Erdő volt, amely a Piszikka város mellett helyezkedett el. Az apuka mosolyogva közölte, hogy már látja a táblát. Igazából, még sosem voltak ebben a mosolygós erdőben, de kiakarták deríteni, hogy ez valóban egy jó hely egy kis piknikezésre. Ekkor Csaba kihúzta Emma füllhallgatóját, Emma füléből, hogy figyeljen rá: egy hernyót tartott a kezében, amit a piknikes kosárban talált. Emma a szeme sarkából már látta, hogy mi az és felsikított. Botlik Jenő, a családfő félrehúzott az autóval és csendet rendelt:

  • Emma, figyelj ide! Ha sikítassz, akkor félrehajthatok és nekünk annyi! Csaba! Dobd ki azt a hernyót, mert mindjárt én raklak ki téged! – kivörösödve közölte a gyerekekkel, majd megnyomta véletlenül a gázpedállt és az autó elkedett előre gurulni. Hirtelen az apuka is úgy síkított, mint egy két éves kislány. – Ez nem egy két éves kislány sikítása volt! Ez egy OROSZLÁNBÖMBÖLÉS! – mondta zavarában
  • Esz nem isz igaz! Olyan vagy, mint én, amikor szírok! – mondta Szandi.

A három gyerek kivörösödve röhögni kezdett, az anyukával együtt.

Idő közben a szél erősen megfordította a táblát, és a nyíl a Kukacos erdő fele mutatott.  Jenő tovább indult a tábla szerint. „Furcsa, ez a tábla szerintem más fele mutatott!” – gondolta magában. Egyszer csak hallott egy nagy BUMM-ot!

  • Jaj, ne! – Ilka felkiáltott. – Lerobbant a kocsi az erdő közepén. Most mit csinálunk?
  • Menjünk gyalog tovább! – lelkesen felelt Emma.

A család útnak indult. Egy tekergő ösvényen mentek, be a sötét erdőbe. A Kukacos Erdő fáinak nagy, sötét, mérges szemei voltak, gyökereik nem a föld alatt pihentek, hanem a föld fölött Botlikékat akarták elbotlasztani. Ilyesmiket képzeltek miközben a gombócot próbáltak lenyelni a torkukban. Szandi felfedezett egy kék bogyót, benyomta a szájába. A család többi tagja megijedt:

  • Mit tettél be a szádba?!
  • Áfonna – mondta éhesen Szandi.

Mindenki körülnézett és észrevették, hogy az valóban áfonya. Ők is elkezdtek enni, mert akkor vettek csak eszre, hogy az autóban maradt a piknikes kosár.

Pin It on Pinterest

Share This