Kedves olvasóim, az én nevem Virág és itt élek Álomországban. Kedvenc mulatságom a Mikulás-járás, így hát erről mesélek ma mindenkinek.Közeledett a december hatodika és barátaimmal nagyon izgatottak voltunk. Délelőtt nagy havazás kezdődött, ezért nem kellett iskolába se mennünk. Igy elhatároztuk kimegyünk a Gumimaci-dombra egyet szánkózni.
El is indultunk, de a nagy hó miatt csak lassan tudtunk haladni és közben beszélgettünk.
– Ti is várjátok a délutánt? – kétrdezte Sanyika, a szomszédom, aki alig múlt nyolc éves és máris elengedték a szülei velünk csatangolni. Bezzeg engem az ő korában nem hagytak semerre se menni! – morfondíroztam magamban.
– Igen, nagyon várom! – mondta Hanna – Kíváncsi vagyok, mit kapok a Mikulástól!
– Ez butaság!- mondta a hátunk mögött ballagó bátyám, Márk. – A Mikulás nem is létezik.
– Ez nem igaz! A Mikulás igenis létezik! – vágott vissza Hanna majdnem könnyekre fakadva.
– Oh, igazán? Akkor mivel fogod magyarázni, ha az idén nem is jön el?- vigyorgott rá Márk kajánul.
Hanna erre nem is válaszolt már, csak sarkon fordul és elindul visszafele az otthona irányába. Nagyon szomorú volt az arcocskája, amikor még egy pillantást vetett ránk. Márk szavai úgy hatottak rám is, mintha legféltettebb titkomat árulta volna el. Vajon igaza volna? Tényleg nem létezik a Mikulás és az egész csak kitalálás volna? Ahogy ballagtam ezeken gondolkodva, nem vettem észre, hogy letértem az ösvényről és… eltévedtem.
Körbe fordultam és próbáltam megfejteni vajon hol vagyok, de annyira egyforma volt minden fa, s a lábnyomokat gyorsan befedte a havazás. Már jó ideje kószáltam az erdőben, amikor csilingelést hallottam a fák mögül. Közelebb mentem a hang irányába és egy pirosba ölltözött embert láttam, vállán hatlmas zsákot cipelt. Fején piros sapka volt, fehér bojttal a tetején, kezáben hosszú bot volt, s azon a kedves hangú csengettyű. Ekkor döbbentem rá, hogy nem lehet más mint a Mikulás! Oda is szaladtam hozzá.
– Jó napot kívánok! Én vagyok Virág, a Mézeskalács városból. Eltévedtem. Nem tetszik tudni merre találom a haza vezető utat?
– Szervusz Virág! Én is éppen arra megyek, s ha akarod, gyere velem!
Amíg az erdó széléig értünk elmeséltem, hogyan kerültem ide, hogy mit mondott Márk a Mikulásról! Kiderült, hogy én az igazi Mikulással találkoztam, aki már több száz éve ajándékozza meg Mézeskalács-város gyermekeit.
Ekkor már láthatóak voltak a város első házai, aztán az utcánk is, a jövő-menő emberek. Győzedelmesen vonultam a Mikulás mellett a döbbent arcú lakósok között. Ott volt Márk is, meg Hanna is és Sanyika is. Hanna arca győzedelmesen sugárzott az örömtől, mintha csak azt mondta volna „ Na? Ugye, mondtam?”
Amikor a mi kapunkhoz értünk, elbúcsuztam a Mikulástól, megköszöntem, hogy kimentett szorult helyzetemből és hazáig kísért. De mielőtt elment volna, adott nekem egy hógömböt, amiben egy Mikulás-alak volt látható, meg egy kislány aki egy szánkót húzott maga után. Percekig meredtem a hógömbre, s amikor felnéztem, hogy megköszönjem a szép ajándékot, már egyedül álltam a havazásban.
Hát, ez az én kedvenc Mikulás-járásom.
+36 70 9432105
mese@tekergomeseosveny.hu
