Bán Balázs (11 éves): A fehér holló

Egyszer volt hol nem volt, élt egy öreg varázsló, aki az emberektől távol, egy barlangban lakott. Magányosan teltek napjai, így egyszer elhatározta, hogy új otthon után néz. Utolsó ajándékként egy varázsmagot ültetett el a barlangban.Telt az idő és a magból egy gyönyörű fa lett, amelynek ágain aranyalma termett. S bár a barlangban nőtt fa rejtve volt a kíváncsi szemek előtt, néhány vándor megtalálta a különleges gyümölcsöt.   Megkóstolták és kiderült, hogy a fa varázsereje nem annak szépségében, az arany ragyogásában  rejlik, hanem abban, hogy a gyümölcs minden betegségre gyógyír. A varázserejű fa híre gyorsan elterjedt a királyságban. Az emberek mind enni akartak a fa terméséből, azonban hamarosan a barlanghoz érkezett egy hatalmas háromfejű sárkány és azt választotta új otthonának, így már nem jutottak el a fához.

Egy nap a király lánya megbetegedett. Messzi földről érkeztek orvosok, de senki nem tudta meggyógyítani. A tudósok napestig tanácskoztak, végül úgy gondolták, hogy csak az aranyalma segíthet. A király kihirdette: annak adja a lányát és fele királyságát, aki elhozza lányának az aranyalmát.

A királyságban élt egy kedves molnár legény, Pál.  A fiatal legény  a munka után sokszor  járta az erdőt. Az egyik ilyen alkalommal látta, hogy egy fehér holló beszorult az ágak közé. A szárnya eltört. Pál kiszabadította és hazavitte, hogy gondozza a sérült madarat. Mikor a holló szárnya meggyógyult, kivitte az erdőbe, hogy szabadon engedje. Mikor elengedte, a madár felszállt az egyik fa ágára, majd visszafordult és a legény legnagyobb meglepetésére, megszólalt:

  • Pál, te segítettél nekem, most én segítek neked. Adok egy tollat a szárnyamból, ha nagyon nagy szükséged lesz a segítségre, dobd a hátad mögé – azzal elrepült.

Teltek, múltak a napok. Pál sokáig gondolkodott, hol tehetné próbára a tollat. Egy este eszébe jutott a beteg királylány, s úgy döntött  az aranyalma megszerzésénél teszi próbára a holló  furcsa ajándékát.

Mikor elérte a barlangot, két füstoszlop kavargott ki belőle. Ahogy egyre mélyebbre hatolt a barlangban, hangos horkolás ütötte meg a fülét. Bátran továbbment és egyszer csak látja, hogy egy írdatlan nagy sárkány alszik az átjáróban, de akkora, hogy az egészet beteríti. Halkan, lopakodva megindult a sárkány felé és óvatosan elosont mellette. Ahogy meglátta a varázsfát, majd elakadt a lélegzete, hiszen annak minden ága roskadozott a sok aranyalma súlya alatt. Pál odament a fához és leszakította a legszebb és legnagyobb almát. Zsebrevágta és megindult kijárat felé. Újra elosont a sárkány mellett, de mikor visszafelé tartott, nem figyelt eléggé és belerúgott egy nagy kőbe. A fájdalomtól hangosan felkiáltott. A zajra a sárkány is felébredt, és mikor meglátta a fiatal legényt, éktelen haragra gerjedt. Pál nagyon megrémült, de eszébe jutott a holló tanácsa és háta mögé dobta a tollat. A fehér toll ahogy földet ért, eltűnt és helyette ott termett az ősz varázsló, és kedves, zengő hangján ezt mondta:

  • Pál! Én voltam az a holló, akinek segítettél, és én vagyok az, aki ezt a fát ültette. Én azért ültettem ezt a fát, hogy másoknak segítsek vele, de a sárkány mindezt meghiúsította.  Most segítek, hogy legyőzhesd.

Ahogy ezt kimonda, a semmiből hirtelen előbukkant egy aranykard és egy aranypáncél. A legény  gyorsan felvette mindkettőt és a sárkányra rontott. A sárkány mind a három fejével tüzet okádott. Pál úgy forgatta a kardot, mintha mindig vitéznek tanult volna. Hosszú küzdelem után sikerült mind a három fejét levágnia a sárkánynak. Mikor megfordult, hogy megköszönje a segítséget a  varázslónak, az addigra eltűnt. Pál az aranypáncélban, az aranyalmával a zsebében megindult a királyi palotába. Az őrök rögtön jelentették a királynak, hogy egy legény érkezett, aki gyógyírt talált a királylány bajára. Az uralkodó nagyon megörült és rögtön a lánya szobájába kísérte Pált. A fiú odadta a királylánynak az aranyalmát, aki bár csak egyszer harapott bele,  máris meggyógyult tőle. Az egész palota népe újjongott örömében a hír hallatán.  A király tartotta a szavát és  Pálnak adta a lányát és fele királyságát. Olyan lakodalmat csaptak, hogy még a sánta is táncra perdült. Ha sánta nem táncolt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Kategória: Baja | A közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Márta méni szerint:

    Bátor legény volt ez a Pál. Sok embernek fog segíteni nem csak a királylánynak. Köszönöm a mesét.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.