Virág Zsófia (felnőtt): Örömvirág

 

Hol volt, hol nem volt, az aranyat szikrázó Sugovicán is túl, az ezerlombú Gemencen is túl, ahol a kurta farkú, csíkos hátú vadmalac túr, volt egyszer egy kökényszemű, aranyfürtű szegény asszony, s annak egy jóravaló, derék férje. Szerették egymást, szorgosan dolgoztak, de volt egy nagy bánatuk: nem született gyermekük. Buzgón imádkoztak a Jóistenhez, de csak nem érkezett gyermekáldás a takaros kicsi házba.
Egy őszön, amikor véget értek a munkák a földeken és az emberek gúnyáját meg-megcibálták a csípős szelek, a szegény asszonynak és derék férjének vendége érkezett. Öreg este volt már, a takaros kicsi ház ablakán meg-megzizzentek a vén diófa lehulló levelei, a kémény körül szél fütyült… Valaki megzörgette az ajtót. A derék ember lámpást fogott, hogy megnézze, ki az. Egy ragyogó arcú, tiszta tekintetű ifjú állt az ajtóban s bebocsátást kért Isten nevében.
„Ha az Ő nevében jön, ártó ember nem lehet…” – gondolta a derék házigazda, s otthonukba hívta az ismeretlent. A jövevény kedves szóval köszöntötte a ház urát s asszonyát is, és elmondta, hogy bizony messziről érkezett. Elmondta: a Jóisten hosszú éveken át vizsgálta, ki a legméltóbb arra az ajándékra, melyet épp vele, az ismeretlennel küldött a földre. Fürkészte a Teremtő az emberek szívét-lelkét és őket, a szegény asszonyt és derék férjét találta méltónak az ajándékára. Nagyot néztek erre, de mire szerény szívük tiltakozásra indította volna őket, a rejtélyes ismeretlen már elő is vett egy egyszerű fadobozkát és egy aranyozott ládikót.
„Választhattok, hogy melyik ajándékot kéritek – s az ajándék egész életetekben a tiétek marad. Nem nézhettek bele, mielőtt kiválasztjátok – ha pedig választottatok, nem cserélhetitek el. Válasszátok ki még az éjjel és tegyétek el bátran! A hajnal első sugarával útra kelek és magammal viszem a másik ládikót.” – ezzel kitette a két ládikót az asztalkára és meghúzta magát a kemencesutban, ahol finom meleg fekhely ígérkezett számára.
Elsőt kukorított a kakas, mire egy áttanakodott éjszaka után a szegény asszony elvette a választott ládikót és a tisztaszobába vitte. Isten angyala – hiszen ő volt a rejtélyes idegen – látta, melyik ládikó maradt az asztalon. Mosolygott egyet és tarisznyájába tette, majd kedves szóval elköszönt vendéglátóitól és útnak indult.
A házaspár pedig odament a választott ládikóhoz és kinyitotta. Az egyszerű faládikót választották, mert szívük abban sejtette az igaz ajándékot. Ahogy kinyitották, nagy volt a csodálkozásuk. Egyetlen kicsi, egyszerű magocskát találtak a ládikóban és egy rövid üzenetet, aranybetűkkel, angyalok írásával.

 „Drága Gyermekeim!

Az emberek szívét vizsgáltam s megtaláltam tibennetek az egyszerűségnek, a tisztaságnak, a jóakaratnak minden szépségét. Imáitokat, bánatotokat ismerem – válaszul ezt a kicsi magocskát küldöm.
Ebből a magból örömvirág nyílik, ha jó földbe rejtitek, tiszta vízzel öntözitek és szép szívetek éneke zeng fölötte.
Virágozzék örömet a kertetekben – virágozzék örömet a szívetekben! Termését ne vonakodjatok megosztani másokkal sem: így lesz sokszorossá e földi világban!”

Mit jelenthet ez? Hogyan virágozhat örömet egy virág? Sokáig tanakodott az aranyhajú asszony s derék férje, de nem találták a választ a szívükben. Egyetlen választ találtak csak: az örömvirág magvát el kell ültetniük!
Ki is mentek kertecskéjükbe a legszebb, legjobb helyet megkeresni a magocska számára. S ahogy megtalálták a helyet és elültették az örömvirág kicsi magocskáját, elhallgattak a csípős őszi szelek, utolsó nekifutásaikkal még széttolták a fellegeket: gyönyörű napsütés áradt szét a falucska fölött.
A kertek alatt fecsegő patak friss vizével öntözték meg és tiszta szívük szerelme dalra fakasztotta őket. Mit énekeltek…? Tán csak a Jóisten a megmondhatója: de lám, a virág szemlátomást növekedni kezdett és meg is hozta bimbóját, majd a ragyogóan fehér bimbócska egyre nőtt-nőtt, amekkorára virágot nőni még az öregapám öregapja sem láthatott… Egyszer csak egy kismadár kezdett dalolni a közeli almafán, melyről pedig addigra már az utolsó piros alma is a kamrába vándorolt, a levelek pedig alászállingóztak – s a virág hatalmas kelyhe kinyílt. Egy csöppnyi aranyfürtös gyermek üldögélt benne, arcában kökényszemek ragyogtak, odaszaladt a szegény asszonyhoz és átölelte sok-sok ringó szoknyáját. Arcába nézett, kacagott egy nagyot és csengő hangon megszólalt: „Megjöttem, Édesanyám! Már nagyon vártam, hogy lássalak!” Majd a derék ember álmélkodó szemeibe pillantott és vidáman kiáltotta: „Megjöttem, Édesapám! A Jóisten küldött, hogy öröme legyek életeteknek és a széles világnak!”
Óriási boldogság szállt a kicsiny házra, az aranyhajú kisfiú szófogadó, jó gyermeke lett szüleinek, s amikor épp nem akadt segíteni valója, mindig volt valami a kis kezében, amivel rajzolgatott, színezgetett… Fadarabok, apró széngöröngyök… S csak rajzolt, rajzolt…
Az évek során délceg legénykévé cseperedett. Egy őszi éjszakán pedig kopogtattak a ház ajtaján. Egy ragyogó arcú, tiszta tekintetű ifjú állt az ajtóban s bebocsátást kért Isten nevében.
A kökényszemű, aranyhajú asszony bebocsátotta őt, asztalukhoz ültette és megtudakolta, mi járatban van feléjük, a házban, ahová évekkel azelőtt sok bánkódás után öröm érkezett általa.
Isten angyala – merthogy ismét ő volt a vendég – elmondta, hogy tarisznyájában gondosan őrizte a ki nem választott ajándékot, az aranyos ládikót, s most, hogy az örömvirágban ébredő fiúcska felnövekedett, elhozta neki ezt a ládikót, mert őt illeti. Kinyílt a doboz fedele, a legényke pedig nagyot kiáltott örömében: festékek, ecsetek, színes rajzeszközök mosolyogtak elő belőle!
„Életed kísérője lesz ez a ládikó.” – szólt az angyal. „Látogasd a Teremtő szent hajlékait és alkosd meg ott az Ő képes üzeneteit mindenki örömére – adj hírt Szeretetéről mindenkinek! Hajnalban útra kelek. Jöjj velem!”
Elszomorodott erre a szegény asszony és az ő derék férje… Meg kell válniuk az ő boldogságuktól? Az angyal erre megkérte őket, nyissák ki a régi faládikót és olvassák el az üzenetet, melyet kaptak benne: „Virágozzék örömet a kertetekben – virágozzék örömet a szívetekben! Termését ne vonakodjatok megosztani másokkal sem: így lesz sokszorossá e földi világban!” Megértették ekkor, hogy ezt az útnak indulást jelentette a levél is, és a gyermek köszöntése is, melyet Édesapjának mondott, amikor kilépett a napvilágra: „A Jóisten küldött, hogy öröme legyek életeteknek és a széles világnak!”
Az angyal, látva lelkük vívódását, így szólt: „A Teremtő nem kívánja, hogy bánkódjék a szívetek. Vágjatok le most ezzel az ollóval egy szép fürtöt a fiatok hajából!” – ezzel átnyújtott egy szépségesen szép ollót. „Most tegyétek a fürtöt abba a faládikóba, melyben az örömvirág magocskáját kaptátok! S ezentúl, ha eljön az este és fiatok után sóhajt bennetek a lélek, csókoljátok meg ezt a hajfürtöt: fiatokat angyalszárnyon elhozom hozzátok, hogy szót válthassatok vele, sorsáról halljatok, szívetek örömeit egymással megoszthassátok.”
Hajnal hasadtával a fiú elköszönt szüleitől, vállára vette tarisznyáját, benne az édesanyjától kapott elemózsiával és apja ügyes bicskájával, melyre titkon mindig vágyott, majd az aranyozott ládikót is tarisznyájába téve az angyallal együtt útra kelt.
Járták az országot, a világot, s kezük nyomán gyönyörű képekkel gazdagodott a sok istenháza. Nézzetek körül Ti is a közeli templomban! Ha egy-egy gyönyörű képet láttok, melyről még a legöregebb nénik-bácsik sem tudják, ki festette, tudhatjátok: a mesebéli aranyhajú festő volt az, aki angyalszárnyon járt és angyalok festékével alkotott! Ha nem hiszitek, járjatok utána!

Kategória: Baja | A közvetlen link.

8 hozzászólás a(z) Virág Zsófia (felnőtt): Örömvirág bejegyzéshez

  1. Kurilla józsefné szerint:

    Tiszta szivet, szeretetet, hotet kõuvetit ez a nyelvezetében is varázslatos mese. Mint sokszoros gyakorló nagymama gratulálok az alkotónak.

  2. Gál Zoltán szerint:

    Nagyon szép írás. Olyan kvalitásai vannak, melyek a legjobb mese minősítést indokolják.
    Remélem e tekintetben egyetértő véleményekkel találkozom.

  3. Kanizsai Marica szerint:

    Míves, igényes, jól kidolgozott, kellemes élmény.

  4. Gálffy Mária szerint:

    Úgy a mondanivalója,mint a nyelvezete figyelemre méltó.Kellemes olvasmány,több hasonlóra lenne szükség ebben az “elanyagiasodott”, eldurvult világban.

  5. Balogh Lászlóné szerint:

    Én csak csodálni tudom azokat az embereket,akik ilyen szép mesét írnak.Nagyon ügyesen használják a magyar nyelvet és jó fantáziával rendelkeznek.Szerintem ezek az emberek ún. mesefák.

  6. Virág Zsófia szerint:

    Sajnos a honlap felülete nem enged az egyes hozzászólások alatti választ írni, így megpróbálkozom egy “gyűjteményes válasszal”:

    Kurilla Józsefné:
    Köszönöm szépen a kedves szavakat, annak pedig külön is örülök, hogy kiterjedt mesemondási gyakorlattal – tehát széles összehasonlítási “mezőnyben” – is élvezhető a mese.
    ***
    Gál Zoltán:
    Nagyon jólesett ez a kedves, lelkes vélemény – a döntés a zsűri kezében van. A “százszemű zsűri”, a meseolvasók közössége is bőséges visszajelzést adott nekem arról, hogy első alkotói próbálkozásom a mese műfajával sikeres volt.
    ***
    Kanizsai Marica:
    Köszönöm szépen az avatott alkotótársi véleményt!
    *** ***
    Köszönök továbbá minden szavazatot annak a 159 olvasónak, aki megállt a mesémnél, elolvasta és tetszésnyilvánításával segítette a közönségszavazásban való részvételemet.
    Az első mesém volt ez – de úgy érzem, nem az utolsó!

    • Csukor Árpád szerint:

      Örömömet, – s nem csak virágot, – leltem szép mesédben!
      Eredményedhez, – nagyszámú közönségtetszésedhez, – szívből gratulálok.
      Ugye, – nem követed el azt a hibát, hogy e szép mesédet
      nem követik újabb és újabb mesék?
      Most látom, – erre már fentebb, – ígéreted is elhangzott…

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.