Sziveri Móra Ágota (13 éves): Én vs Világ – legelvarázsoltabb mese

Végtelen… végtelen az a tér, ahol vagyok olyankor, mikor a szüleim szólítgatnak. Nem jut el oda senki és semmi rajtam kívül, még a hangok sem törhetnek be.

‒ Merre tekeregsz már megint? ‒ kérdezi ilyenkor anyukám hol viccesen, hol dühösen, attól függően, hányszor szólított már addig.

‒ Kamasz ‒ mondja ilyenkor az anyu éppen nálunk lógó BFF-je. ‒ Hagyd rá! ‒ próbálja megnyugtatni a jogosan dühös anyukámat, és tudom, hogy engem próbál kimenteni a szorult helyzetből.

Hogy én szégyellem-e ilyenkor magamat, hogy a hülyét játszom?! Igen, valójában nem vagyok én ilyen, de ez az új világ varázslatos. Először is tanulok, leckét írok, igyekszem elvégezni a kötelezettségeimet. Elvégzem a rám váró házi munkát, összetakarítok a szobámban, adok a kutyámnak enni-inni, esetleg összeszedem a száradó ruhákat. Kissé sietek, talán kapkodok is olykor. A mentségem csak annyi, hogy alig várom a nap azon szakaszát, mikor már nincs más dolgom, csak a kedvenc időtöltésemnek élhetek.

Bedugom a fülhallgatót a fülembe, és elindítom a zenét a telefonomon, ráülök a hintámra és HINTÁZOM! Veletlenül találtam rá az én titkos ösvényemre, ahol végre egyedül lehetek és önmagam. Itt ugyanis minden békés és minden jó és minden rendben van. Nincs dorgálás. Nincs matekdolgozat. Nincs töri felelés. Nincsen érettségivel való ijesztgetés. Nincs megszégyenítéstől való félelem. Nincs semmi, ami fáj és kellemetlen.

A gondolataim elkalandoznak ezen a végtelenségbe tartó ösvényen, olykor szárnyalnak. Sokszor rajtakap a külvilág, hogy közben mosolygok is.

‒ Mit nevetsz? ‒ teszik fel az engem kizökkentő kérdésüket.

‒ Semmit ‒ a válaszom, amely mintha dühítené is a kérdezőt. Pedig valóban, abban a pillanatban nem jut eszembe, hogy min is mosolyogtam, bár is megnevezni nem tudnám. Csak az érzés marad meg, hogy jó volt ott, nyugodt és békés. Eltűnik ez a zűrzavaros, bolond világ, ahol a migránsoktól kell félni, és ahol borús gyakran az ég, köd van és szitál az eső, átázik a ruhám, fázik a testem, és reszketek. Nincs a félelmetesnek ígért jövőm, se a tanulj, hogy meg tudj élni állandósult kifejezés. Vagyok én és a gondolataim. A zeném, a táncom és a rajzaim. Rendezett ez a világ. Nincs kell és muszáj. Van lehet és szabad. Igen, most már el tudom mondani! Míg az én titkos ösvényemen tekergek, békén hagy a Világ!

Kategória: gyerekmesék | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..